Franciaországban nem sietik el az oltást

Franciaországban az utóbbi 8 napban mindössze 400 embernek adták be a koronavírus elleni injekciót. Az egészségügyi dolgozók felháborodásának hatására felgyorsítják az oltási programot

– írta a Napi.hu az Euronews cikkére hivatkozva. Közben Németországban, ahol szintén december 27-e óta oltanak, 238 ezer ember kapta meg az első oltást, a már nem EU-tag Egyesült Királyságban, ahol 3 héttel előbb megkezdték a tömeges oltásokat, január elsejéig már egymillió britet oltottak be. 

Kapcsolódó

Lengyelországban csaknem egymillió koronavírus-fertőzött van már

Az utóbbi 24 órában újabb 599 beteg halt meg.

Lengyelországban vizsgálatot indítottak amiatt, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész – olvasható a 444.hu portálon.

A lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Michal Wos bejelentette: a botrány kapcsán ügyészségi eljárást kezdeményez a  varsói orvostudományi egyetem rektora ellen, ebben az intézményben oltották be a hírességeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41