Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Terjed a koronavírus új mutánsa, tovább szigorítanak a dánok

2021.01.05. 18:44

A dán kormány bejelentette kedden, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében legfeljebb öt főben korlátozza az összejövetelek résztvevőinek számát, és azt javasolja a polgároknak, hogy mondják le a tervbe vett magánjellegű találkozóikat.

Mette Frederiksen miniszterelnök szerint újfajta és aggasztó fejleménye a járványnak az, hogy terjed az országban a vírus különösen fertőző változata, amely a december közepén bukkant fel Délkelet-Angliában.

Szerdától az eddigi tízről ötre csökkentik az összejövetelek résztvevőinek megengedhető számát. A kormány arra szólította a polgárokat, hogy ennél többen ne vegyenek részt az otthonukon kívüli tartott találkozókon, és lehetőleg otthonról végezzék a munkájukat. Az intézkedés egyelőre január 17-ig lesz érvényben.

A kormány azt tanácsolta az embereknek, hogy bevásárláskor tartsanak egymástól kétméteres távolságot.

Frederiksen szerint azt fontolgatják, hogy az Egyesült Királyság után szigorúbb utazási korlátozásokat vezet be azokkal országokkal, például Dél-Afrikával szemben is, ahol a szóban forgó vírustörzs felütötte a fejét.

Dániában nő az új vírusváltozathoz köthető esetek száma. Magnus Heunicke egészségügyi miniszter szerint február közepére feltehetően ez a variáns kerül túlsúlyba az országban.

A dán kormány december végén január közepéig meghosszabbította a legtöbb bolt ideiglenes zárlatát, kivételt képeznek a gyógyszertárak, az élelmiszerboltok és a szupermarketek. A bárok, kávézók és éttermek csak elvitelre vehetnek fel rendelést, a színházak, mozik, múzeumok, állatkertek, tornatermek, uszodák és sportközpontok zárva vannak.

Az 5,8 milliós Dániában eddig 173 ezer koronavírusos esetet regisztráltak, és 1420-an haltak bele a vírus okozta Covid–19 betegség szövődményeibe – írja az MTI.