Az elnök kapja az első oltást Indonéziában

Jövő héten megkezdik a tömeges oltási kampányt Indonéziában. Az országban a kínai SinoVac által fejlesztett oltóanyagot elsőként az elnök, Joko Widodo kapja meg − derült ki Budi Gunadi Sadikin egészségügyi miniszter keddi közleményéből.

A JANUÁR 13-ÁN INDULÓ OLTÁSI KAMPÁNY JAKARTÁBAN KEZDŐDIK, ÉS A KÖVETKEZŐ KÉT NAPBAN KITERJESZTIK INDONÉZIA TOVÁBBI TÉRSÉGEIRE IS.

Az elnök már korábban bejelentette, hogy elsőként fogja beadatni magának a vakcinát, hogy meggyőzze az embereket az oltás biztonságosságáról. Őt követően a vírusfertőzésnek leginkább kitett, 1,3 millió egészségügyi dolgozót oltják be, majd a tartományok kormányzóit, erősítve ezzel a lakosság bizalmát a vakcinában. Az oltási kampány előreláthatóan 15 hónapot vesz igénybe, az országba eddig 3 millió dózis érkezett a SinoVac oltóanyagából − írja az MTI.

Az indonéz élelmiszer-ipari és gyógyszer-felügyeleti hatóság (BPOM) még

nem engedélyezte a vakcina vészhelyzeti alkalmazását,

azonban az ügynökség részéről korábban már bejelentették, azonnal elkezdik az engedélyeztetési eljárást, amint megérkeznek az Indonéziában, Brazíliában és Törökországban végzett tesztvizsgálatok utolsó szakaszának eredményei.

A Sinovac Biotech a Bio Farma indonéz állami gyógyszergyártó vállalattal együtt elvégzett eddigi kísérletei alapján a CoronaVac 91,25 százalékos hatékonysággal bír, míg Brazíliából azt közölték, a hatékonyság 50 százalék fölött van.

Becslések szerint az országban 181,5 millió embert, a lakosság körülbelül 67 százalékát kell beoltani ahhoz, hogy közösségi immunitás alakuljon ki a koronavírussal szemben.

Az indonéz kormány ugyanakkor több mint 329 millió dózist foglalt le más vakcinagyártók, elsősorban a Pfizer és a BioNtech, valamint az AstraZeneca oltóanyagaiból is.  

Indonézia 270 millió lakossal a világ negyedik legnépesebb országa. Délkelet-Ázsiában itt van a legtöbb fertőzött, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 772 103-at, a Covid–19-be 22 911-en haltak bele.

Az indonéz állam december közepén bejelentette, hogy az oltóanyagot ingyenessé teszi az állampolgárok számára.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

12 perce

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11