Nem idén, hanem jövőre lesz a romániai népszámlálás

Egy évvel elhalasztják a 2021-ben esedékes romániai népszámlálást – írta a Transindex a Digi 24 tévécsatornára hivatkozva.

A román hatóságok úgy döntöttek, hogy ebben az évben kockázatos lenne megszervezni a népszámlálást, mivel sokan elkülönítésben vagy karanténban vannak, és a népszámlálást végzők könnyen elkaphatnák a koronavírus-fertőzést.

A statisztikai intézet igazgatója, Andrei Tudorel elmondta: nem ajánlott ebben az időszakban házról házra járva terepezni, adatot gyűjtve. 

Kapcsolódó

Elsőként fertőzte meg a koronavírus, most újra elkapta

Romániában eddig 16 ezer ember életét követelte a járvány.

A népszámlálást jövő év júniusában tartanák, és első alkalommal a romániai népszámlálások történetében online gyűjtenék az adatokat.

A 2022-es népszámlálás három szakaszban zajlana: az első szakaszban különböző forrásokból gyűjtenék az adatokat, a második szakaszban felszólítják majd a népességet, hogy egy online platformon töltsék ki a személyes adataikat. Ebben a szakaszban a polgármesteri hivatalok segítségét is igénybe vennék, hogy lehetővé tegyék az emberek számára az adatok online feltöltését. Az utolsó szakaszban azokat, akik nem töltötték fel online az adataikat, megkeresik a lakhelyükön.

Kapcsolódó

1,4 millióval csökkent a magyarok száma

Tíz év után újra népszámlálás volt a Kárpát-medencében. 10,4 millió magyart számoltak.

Vladimir Alexandrescu, az intézet szóvivője szerint 2022-ben a számlálóbiztosok tablettel lesznek felszerelve, elektronikusan vezetik fel az adatokat. 

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41