Orsolya
9 °C
21 °C

Ezentúl Kolumbiában nem lehet lőfegyvere a rendőröknek a tüntetéseken

K EPA20200911058
2021.01.06. 22:08

A kolumbiai rendőröknek mostantól tilos lőfegyvert bevetniük tüntetéseken, erről rendelkezett szerdán (december 6.) a dél-amerikai ország kormánya – adta hírül az MTI. Az ország vezetői azért döntöttek így, mert a korábbi zavargások több emberéletet is követeltek, ezért szükségessé vált az új rendőrségi protokoll bevezetése.

A kolumbiai ügyészség hétfőn (január 4.) közölte, hogy gyilkosság miatt

vádat emel az ellen a három rendőr ellen,

akik állítólag érintettek voltak négy tüntető, köztük egy 17 éves fiú halálában a dél-amerikai országban szeptemberben kitört tüntetéseken. Az ősszel kirobbant zavargásokban összesen tizenhárom ember hunyt el és több százan sérültek meg. Az El Tiempo nevű helyi újságnak úgy nyilatkozott egy szemtanú, hogy a rendőrség (ESMAD) „őrült módjára” lövöldözött.

A zavargások azután kezdődtek, hogy a rendőrök megölték Javier Ordónez 46 éves ügyvédet,

akit Bogotá nyugati részén állítottak meg. A két rendőr a jelentések szerint ellenőrzést folytatott a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, és azzal vádolta Ordónezt és barátait, hogy alkoholt fogyasztottak. 

A férfi barátai által készített videofelvételen az látható, amint a rendőrök a földön tartják a jogászt, akit többször is kábítópisztollyal sokkolnak,

dacára annak, hogy Ordónez többször is megkéri őket, hogy hagyják abba. A férfit ezt követően bevitték a rendőrőrsre, ahol állítólag megverték. 

Ordónez később a közeli kórházban életét vesztette.

Az esetet követő több napos erőszakos tüntetéseken, melyekről az Index is beszámolt rendőrőrsök tucatjait támadták meg és gyakran gyújtották fel. Buszokat, bankokat és boltokat is megtámadtak, illetve kifosztottak a tiltakozók és a rendőrök közötti összecsapásokban.

Borítókép: Tüntetők és rendőrök csapnak össze Caliban 2020. szeptember 10-én. A kolumbiai fővárosban és a közeli Soacha településen legalább nyolc ember meghalt, és több mint százan megsérültek, miután erőszakos tüntetések törtek ki azt követően, hogy két kolumbiai rendőr állítólag megölt egy 46 éves férfit, Javier Ordonezt, aki nem tartotta be a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolságot. MTI/EPA/Ernesto Guzman Jr.