Türkmenisztánban nincs koronavírus, mégis elhunyt a fertőzésben egy zeneszerzőjük
További Külföld cikkek
- Egy zsidó férfi palesztinnak hitt két izraeli turistát, ezért tüzet nyitott rájuk
- Orbán Viktor legfontosabb európai szövetségese elgáncsolná Brüsszel tervét
- Csökkent a földrengések gyakorisága Szantorini szigetén
- Pancsolt szesz fogyasztása miatt haltak meg több mint százan idén Törökországban
- Meghalt Francesco Rivella, a Nutella feltalálója
Koronavírus-fertőzésben, 76 éves korában meghalt Redzsep Rejepov híres türkmén zeneszerző, pedig az országban – a hatóságok szerint – nincs jelen a fertőzés – írja a Szabad Európa.
A hírt Rahmet Rejepov, a zeneszerző Rigában élő testvéri közölte a Facebookon.
Türkmenisztán egyedi módon kezeli a koronavírus-fertőzést.
a türkmén hatóságok ugyanis már tavaly tavasz óta tagadják azt, hogy a betegség jelen lenne országukban,
sőt, még a "koronavírus" szó használatát is megtiltották az emberek számára.
Türkmenisztán ezáltal az egyetlen olyan közép-ázsiai nemzet, amely az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) eddig egyetlen koronavírus-fertőzöttről sem számolt be.
A világszervezet korábban már felszólította a türkmén kormány, hogy teszteljék koronavírusra a tüdőgyulladás-szerű tüneteket mutató betegeiket, de a kormány ettől is elzárkózott. Ugyanakkor néhány óvintézkedést ők is bevezettek, bár ezek szükségességét sem a koronavírussal, hanem a szomszédos országokból származó „káros por" érkezésével indokolták.
Az ország politikusai továbbra is tagadják a fertőzés jelenlétét, a lakosság köréből érkező jelentések azonban már több helyen is jelezték a járvány kitörését, valamint a kórházak telítettsége is egyre inkább nő.
Annak ellenére, hogy a koronavírus nincs jelen az országban, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhammedow elnök nemrég azt állította, hogy sikerült megtalálnia a fertőzés ellenszerét.
Redzsep Rejepov zeneműveit több tucat olyan filmben és dokumentumfilmben használták fel, amelyeket még a szovjet korszakban, illetve a Szovjetunió 1991-es összeomlását és a Türkmenisztán függetlenségét követő időszakban forgattak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.