Elemér
-1 °C
10 °C

Kim Dzsongun lefokozhatta a húgát

2021.01.11. 19:11 Módosítva: 2021.01.11. 19:12

Nem került be a Koreai Munkapárt politikai bizottságába Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong – írja a Reuters. Az elemzők a lépést a vezető testvérének „lefokozásaként" emlegetik. 

Kim Jodzsongot még 2017-ben választották be póttagként a politikai bizottságba, a párt vasárnap tartott kongresszusán azonban nem újították meg tagságát a testületben.

Kim Jodzsong csillaga eddig magasan szállt. Korábban több alkalommal

KIM DZSONGUN LEHETSÉGES ÖRÖKÖSEKÉNT EMLEGETTÉK ŐT. 

A fenti lépés azonban azt fémjelezheti, hogy azóta kiesett testvére és az észak-koreai vezetők kegyeiből. 

Kim Jo Dzsong egyszer, két évvel ezelőtt egyébként már kikerült a politikai bizottságból.

Akkor amiatt kellett mennie, hogy Donald Trump és Kim Dzsongun második találkozója nem valósult meg.

Ugyanakkor a párt Központi Bizottságának Kim Jodzsong továbbra is tagja maradt, vagyis túlzás lenne azt mondani, hogy teljesen a perifériára tolták volna őt. 

Túl korai még bármilyen, a státuszára vonatkozó következtetést levonni, mivel továbbra is a Központi Bizottság tagja, és fennáll a lehetőség, hogy a jövőben még fontos tisztségeket fog betölteni

– értékelt Lim Eul-csul, a szöuli Kyungnam Egyetem professzora. 

Micmael Madden, az amerikai Stimson Center szakértője eközben azt hangsúlyozta, hogy Kim Jodzsong a döntés ellenére is az egyik legnagyobb befolyású észak-koreai vezető marad. „Egyre gyakrabban látjuk őt nyilvános szerepben", de nem ez a meghatározó, hanem az, ami a színfalak mögött történik az észak-koreai politikában – értékelt. 

Más elemzők arra helyezték a hangsúlyt, hogy Kim Dzsongunnak amiatt is szüksége lehet még Kim Jodzsongra, hogy testvére még nála is keményvonalasabb vezető hírében áll, akivel kontrasztba állítva ő maga nagylelkű, megengedő politikus képében léphet fel.