Néhány óra alatt közel félmillióan regisztráltak oltásra Lengyelországban

Közel félmillióan regisztráltak Lengyelországban a koronavírus elleni oltásra, miután csütörtök éjfélkor elindították az előjegyzési rendszert – közölte sajtóértekezletén Michał Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.

Lengyelországban december vége óta az egészségügyi dolgozók oltása zajlik, Michał Dworczyk szerint ebben a csoportban péntek estére összesen 450 ezren kapják meg az első dózist. A minden társadalmi csoport számára csütörtök éjfélkor elindított előjegyzési rendszerben péntek délig 474 ezren jelezték szándékukat – írja az MTI. 

Január 25-től a hetvenévesnél idősebbek lesznek jogosultak az oltásra.

Ebből a csoportból éjfél óta a nyolcvan évnél is idősebbek regisztrálhattak, és már közel 128 ezren ezt meg is tették – számolt be Dworczyk. A kormányfői hivatal egyik államtitkára ehhez hozzátette, hogy a regisztrált szeniorok közül tízezret már konkrét oltási időpontra hívtak be. Dworczyk szerdán már jelezte:

a közel 38 millió lakosú Lengyelországban március végéig az elsőbbségi csoportba tartozó idősebb emberek mintegy felét – 2,3 milliót – tervezik beoltani, a rendelkezésre álló vakcinák havi egymillió oltást tesznek lehetővé.

Hozzátette, a kormány a gyorsabb vakcinabeszerzésre kínálkozó összes lehetőségét fontolóra veszi. Lengyelországban egy hete tízezer alatt van a kimutatott koronavírus-fertőzöttek napi növekménye, pénteken 7795 új esetet jegyeztek. Kifejezetten a Covid–19 miatt egy nap alatt 88-an, a Covid–19 és más betegségek együttes megléte miatt 298-an hunytak el. Az országban január végéig meghosszabbítják a járvány miatti korlátozó intézkedések többségét, január 18-tól viszont az általános iskolák 1–3. osztályainak diákjai visszatérnek a hagyományos oktatáshoz. Előzetes bejelentések szerint nem kizárt, hogy februárban az általános iskolák nyolc évfolyamának diákjai, valamint az idén érettségiző középiskolások is visszatérhetnek a tantermekbe.

A dél-lengyelországi hegyi községekben, valamint az ország más részein is működő, a járvány miatt csak elvitelre ételt árusító éttermek tulajdonosai az utóbbi napokban szervezkedni kezdtek, nehéz anyagi helyzetükre hivatkozva az elrendelt zárlat ellenére hétfőtől többen meg akarják nyitni vendéglátóhelyeiket.

A járvány miatt károkat szenvedett lengyel vállalkozók péntektől benyújthatják támogatási kérelmüket a kormány újabb, 13 milliárd złoty (mintegy ezermilliárd forint) értékű gazdaságvédelmi csomagja keretében. Jarosław Gowin kormányfőhelyettes, fejlesztési miniszter pénteken bejelentette: a csomagból az első támogatásokat hétfőn folyósítják.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41