A házelnök kongresszusi tagok ellen is vádat emelne a Capitolium ostroma miatt

Az amerikai szövetségi törvényhozás tagjai ellen is vádat kell emelni, ha bármelyikükről kiderül, hogy segítséget nyújtottak a Capitolium elleni támadás résztvevőinek – jelentette ki pénteken Nancy Pelosi.

Az amerikai képviselőház demokrata párti házelnöke washingtoni sajtóértekezletén kifejtette: a január 6-i támadás nyilvánvalóvá tette, hogy számolni kell az országot érintő belső fenyegetésekkel is.

Ezen a téren ténylegesen elvesztettük ártatlanságunkat

– mondta a politikus, hangsúlyozva: a kongresszus tagjainak szükségük van arra, hogy meg tudjanak bízni egymásban.

Pelosi szavai „rímeltek” a néhány demokrata képviselő által hangoztatott feltételezésekre, miszerint egyes republikánus törvényhozók maguk is erősítették Donald Trump hivatalban lévő elnök támogatóiban azt a meggyőződést, hogy a tavaly novemberi elnökválasztás eredménye csaláson alapult. A múlt heti események rendkívüli bizalmatlanságot és haragot szültek a parlament berkeiben, s ez vezetett a Trump elleni alkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachment) megindításához – hívták fel a figyelmet demokrata képviselők.

A múlt héten a Capitolium elleni olyan támadásnak voltunk az elszenvedői, amely életeket sodort veszélybe, s amely traumatizálta a kongresszust és annak alkalmazottait

– emlékeztetett Pelosi, aki jelezte:

parlamenti bizottságok fogják alaposan megvizsgálni a történteket.

A házelnök bejelentette: addig is megbízta Russel Honoré nyugalmazott tábornokot, hogy vegye kezébe a Capitolium biztonságát érintő intézkedéseket, tekintettel Joe Biden megválasztott demokrata párti elnök január 20-i hivatali beiktatására. Honoré jelentős érdemeket szerzett, amikor a Katrina hurrikán elárasztotta New Orleanst, és a tábornok megszervezte, hogy a segélyszállítmányok eljuthassak a rászorulókhoz.

Pelosit kérdezték arról, hogy miként folytatódik az impeachment-eljárás. Az amerikai képviselőház ugyanis szerdán megszavazta az elnök felmentését célzó eljárás megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium ostroma miatt. A vádirat most a szenátus elé kerül, amely legkorábban jövő héten szavazhat az ügyben. Pelosi egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor terjeszti a felsőház elé a vádiratot.

Az ország bűnüldöző szervei eközben folytatják a nyomozást a támadás körülményeinek feltárására. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy 

270 személyt azonosítottak a támadás gyanúsítottjai közül, s több mint százat őrizetbe vettek.

Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze még szerdán közölte, hogy eddig

hetven vádemelés történt, de arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni.

A főügyész pénteken jelezte, hogy a hatóságok minden szélsőséges csoportot megvizsgálnak, amely a Capitolium elleni támadás hátterében állhat.

Az egyik amerikai igazságügyi tisztségviselő a Reutersnek ugyanakkor elmondta: jelenleg nincs közvetlen bizonyíték rá, hogy január 6-án megpróbáltak volna elrabolni vagy meggyilkolni törvényhozókat.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41