Norvégia óva int a súlyosan beteg idős emberek beoltásától

A koronavírus elleni védőoltás túlságosan is nagy kockázattal járhat a nagyon idős, főként nyolcvan év feletti, betegeskedő emberekre – közölte a norvég gyógyászati ügynökség, miután huszonhárom ember hunyt el rövid időn belül azután, hogy megkapták a védőoltást. 

Az elhunytak közül tizenhármukon hajtottak végre boncolást, és az eredmények arra utalnak, hogy a vakcina általános mellékhatásai súlyos, halállal végződő reakciót válthattak ki a gyengélkedő, idős emberek szervezetében.

Az ő esetükben a vakcina legcsekélyebb mellékhatása is súlyos következményekkel járhat, ezért azoknak, akiknek már nincs sok idejük hátra, a vakcina által nyújtott előnyök marginálisak, vagy teljes mértékben jelentéktelenek

– állapította meg a norvég közegészségügyi intézet. 

A Skandináv országban mindeddig nagyjából 33 ezer, a legveszélyeztetettebbek csoportjába, így az idős korosztályba tartozó embert oltottak be. Norvégiában a Pfizer/BioNTech vakcinájával kezdték meg az oltási kampányt, viszont jelenleg már a Moderna oltóanyagát is alkalmazzák. 

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41