Romániában elkezdődött az oltási kampány második szakasza

Romániában pénteken elkezdődött az oltási kampány második szakasza, amelyben a 65 év fölöttiek, a krónikus betegségben szenvedők, valamint a társadalom számára kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást – írja az MTI. 

Utóbbi csoportba sorolták az államigazgatásban dolgozókat, a hadsereg, a rendőrség, a nemzetbiztonság és az igazságszolgáltatás személyzetét, valamint az alapvető élelmiszerek előállítóit, szállítóit és forgalmazóit, az energiaiparban dolgozókat, a gyógyszerészeket és gyógyszerszállítókat, az áru- és személyszállítókat, a tanárokat, a papokat, a hulladékgazdálkodásban dolgozókat és a veszélyeztetett újságírókat is.

A második szakaszban jogosulttá vált személyek péntek délutántól háziorvosaik vagy munkaadóik által, illetve személyesen is regisztrálhatnak a vaccinare-covid.gov.ro központi honlapon vagy akár telefonon is. A kormány várhatóan péntek esti ülésén fogad el határozatot az oltóközpontok létrehozásáról és működtetéséről. Korábban a nagyvárosok polgármesterei a kormánynál tiltakoztak amiatt, hogy az egészségügyi minisztérium az önkormányzatokra hárította az oltóközpontok működtetési költségeit. A regisztráltak beoltása hétfőtől kezdődik.

A második szakasz jogosultjai közül az elsők között kapta meg a védőoltást Klaus Iohannis román elnök.

Az államfő az oltás után azt nyilatkozta:

nem volt fájdalmas, az oltóanyag pedig biztonságos. A járványellenes szabályok betartása és az emberek beoltása ki fogja vezetni az országot a járványból. A második szakasszal párhuzamosan folytatódik a kampány első szakasza is, amelyben az egészségügyi intézmények és a szociális intézmények személyzete és gondozottjai kapják meg az oltást.

A román hatóságok 250 ezerre becsülték az ebbe a kategóriába tartozók számát, közülük csütörtökig közel 169 ezren kapták meg az első oltást, amely körükben 67,5 százalékos átoltottságot fog jelenteni. A hatóságok azzal számolnak, hogy január végéig a kategória 85 százalékát sikerül beoltani.

Romániában pénteken az elmúlt két hét átlaga (3761) alatti napi esetszámot (3353) jegyeztek, ami kevesebb, mint harmada a tavaly november 18-án jegyzett 10 269-es csúcsértéknek. A betegségnek tulajdonított halálesetek napi száma (63) is a napi elhalálozások kéthetes átlagán (91) alul marad. Jelenleg 8635 személyt ápolnak koronavírussal az országban, közülük 1091-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Két hét után azonban ismét ötvenezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41