Lemond az amerikai egészségügyi miniszter a Capitolium ostroma miatt

Lemond posztjáról Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter. Döntést a Capitolium ellen a múlt héten elkövetett támadással indokolta.

Azar január 12-i keltezésű, Donald Trump leköszönő amerikai elnöknek címzett levelében azt írta, Joe Biden megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatásáig marad a posztján.

A Capitolium elleni támadás a demokráciánk és a békés hatalomátadás gyakorlata elleni támadás volt

 szögezte le Azar a levélben, egyúttal felszólította az elnököt, határozottan ítélje el az erőszak minden formáját, és álljon ki a békés és rendezett hatalomátadás mellett.

Kapcsolódó

Amerika bekeményít: feketelistára teszik a zavargókat

A washingtoni zavargások feltételezett résztvevői nem repülhetnek Biden beiktatásakor.

A kétoldalas levélben méltatta a Trump-kormányzat eredményeit, köztük a koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, ám hozzátette, hogy a november 3-i elnökválasztást követő tettek és szavak ezeket veszélybe sodorták.

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli szabadtéri gyűlésen tartott beszédében arra buzdította őket, hogy menjenek a szövetségi törvényhozás épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja is.

Kapcsolódó

A házelnök kongresszusi tagok ellen is vádat emelne a Capitolium ostroma miatt

Eddig hetven vádemelés történt a zavargások miatt, de valószínűleg ez a szám több százra fog emelkedni.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41