Tamás
-7 °C
8 °C

Több mint négymillió vakcinát adtak be a briteknél

2021.01.17. 08:25

Egy napon belül újabb 324 233 embert oltottak be a koronavírus elleni vakcinával, így 3 559 179-re emelkedett azoknak a száma, akik az első dózist megkapták – közölte a brit egészségügyi minisztérium. A második adagot eddig 447 261 embernek adták be, így a beoltottak száma átlépte a négymilliót.

A brit kormány nemrég arra helyezte át a hangsúlyt, hogy különösen a veszélyeztetett csoportokban minél többen a lehető leghamarabb hozzájussanak az első adag vakcinához, így a második adag beadása az első dózis után 12 héttel következhet a korábbi három hét helyett. Így is már jóval többen kapták meg az oltást, mint ahány embernél kimutatták a járvány kezdete óta a koronavírust.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint szombaton 41 364 koronavírus-szűrés eredménye lett pozitív. Az elmúlt egy évben 3 357 361 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust. Tavaly január óta több mint 60 millió koronavírus-szűrést végeztek az Egyesült Királyságban.

A szombaton zárult hét napban 339 956 új koronavírus-fertőződést mutattak ki az országban, 77 664-gyel kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Az Egyesült Királyságban december 8-án kezdődött az országos oltási kampány. A meghirdetett cél, hogy őszre a teljes felnőtt lakosság megkapja a vakcinát. A brit kormány eddig több mint 350 millió adag vakcinát rendelt, és azt szeretnék, hogy február közepéig a legveszélyeztetettebb csoportok megkapják legalább az első dózist. Ez összesen 16 millió embert érint a 68 milliós Egyesült Királyságban.