Edina
2 °C
18 °C

Izrael: meghosszabbított zárlat

2021.01.20. 13:04 Módosítva: 2021.01.20. 13:05

Izraelben a kormány megszavazta a zárlat tíznapos meghosszabbítását, január végéig.

A korlátozások tiltják az oktatási intézmények megnyitását a tanulók előtt.

Ennek ellenére az egyik legsúlyosabban fertőzött településen, Bné Brakban ma reggel is több ezer gyerek ment iskolába a Jediót Ahronót című újság hírportáljának beszámolója szerint. Egy gyermekét iskolába kísérő édesanya azt mondta: „Azt tesszük, amit a rabbik mondanak. Nem teszünk fel kérdéseket.” A lap szerint Jeruzsálemben is nyitva van az oktatási intézmények vallásos negyedekben található ötöde, noha éppen ezeken a területeken a legmagasabb a koronavírus-fertőzés aránya – jelentette az MTI jeruzsálemi tudósítója.

Kapcsolódó

Ismét lezárják Izraelt

A Holt-tengert és Eilat üdülővárosát sem lehet látogatni az idei harmadik kijárási tilalom miatt.

Izraelben több mint 95 ezer tesztből csaknem 8 ezer új vírushordozót azonosítottak az utóbbi 24 órában, ami mintegy 9 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta mintegy 570 ezren fertőződtek meg igazoltan koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú országban.

Kapcsolódó

Egy izraeli orvos szerint erősebben jelentkeznek a mellékhatások a második oltás után

A második oltás után 38,1 fokos láz, fejfájás és fáradtság jelentkezett.

Jelenleg mintegy 83 ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván, több mint 1900 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1185-en súlyos állapotban vannak, 309 fertőzöttet kapcsoltak lélegeztetőgépre. A Covid-19 miatt 4144 beteg hunyt el Izraelben.