Adorján, Adrián
3 °C
8 °C

Azt fontolgatják, hogy ki sem engednek az országból a vírus miatt

2021.01.22. 18:33 Módosítva: 2021.01.22. 18:34

A belga kormány várhatóan még ma bejelenti, hogy január 31-e és március 1-je között tiltottnak minősít valamennyi, nem kifejezetten „szükséges” külföldi utazást – írta az Infostart.hu az RTBF belga hírszolgálat jelentésére hivatkozva.

Belgium eddig is, hivatalosan, „határozottan nem tanácsolta” a külföldre utazást. ám ez kevésnek bizonyult. 

A brüsszeli kormány a tervezett szigorítással a tavalyi áldatlan helyzetet ismételt kialakulását kívánja megelőzni, amikor is a tavaszi utazásokról megfertőzve hazatérők miatt a járvány rövid idő alatt szétterjedt az egész országban.

Kapcsolódó

Harmadával kevesebb az új fertőzött Belgiumban

A belga miniszterelnök enyhítésekre csak tavasszal lát esélyt, mert szerinte már nem tudnának kezelni egy harmadik hullámot.

Arról is határozhat a belga kormány, hogy a karantén idejét hétről tíz napra állítják vissza.

Ez utóbbit azzal magyarázta a belga Covid-munkacsoport elnöke, hogy adataik szerint a vírussal fertőzöttek mintegy harmadánál még hét nap után is kimutatták a fertőzés meglétét.

Alexander de Croo belga miniszterelnök az EU-országok vezetőinek minapi videokonferenciáján uniós léptékű utazási tilalom elrendelését javasolta kollégáinak, ez azonban –  a belső piaci szabad mozgás fenntartására hivatkozva – nem kapott támogatást. Uniós szinten változatlanul a „nem szükségszerű” utazásokat akarják korlátozni. Tagállami belső szigorítás lehetőségét azonban nem tiltja a közös uniós álláspont.