Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Bíróság elé állítják az édesapát, akinek 5 éves fia lelőtte a 9 éves nővérét

2021.01.23. 19:44

Gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint illegális fegyvertartás miatt bíróság elé állítják azt a philadelphiai családapát, akinek a 9 éves lányát lelőtte az 5 éves testvére – írja a New York Post. 

A 39 éves Blake Davis lányát szerdán délelőtt lőtte le otthonukban az 5 éves öccse.

A lövedék a gyermek fejét találta el, akit kórházba SZÁLLÍTOTTAK ugyan, de az életét már nem tudták megmenteni. 

A New York Post szerint az ötéves gyermek kezébe egy másik, 12 éves testvérük adta a fegyvert, ezt követően történt a tragédia. 

A férfinek ráadásul engedélye sem lett volna fegyvert tartani, részben azért, mert korábban már több bűncselekmény elkövetése – köztük illegális kábítószerrel való kereskedelem, valamint hivatalos személy elleni erőszak – miatt elítélték őt. 

Sajnos nem ez az első ilyen eset, Amerikában időről-időre előfordul, hogy a gyermekek hozzájutnak szüleik fegyveréhez és – direkt vagy véletlenül – lelövik testvérüket vagy önmagukat.

A gunviolencearchive.org portál csak az újévben 41, gyermekek ellen elkövetett fegyveres bűncselekményt gyűjtött össze, és ezek jelentős részét gyermekek követték el. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport