Elemér
0 °C
10 °C

Az eltávolított elnök pártja támogatja a mianmari tiltakozásokat

2021.02.05. 17:30

A hatalomból katonai puccsal eltávolított Aung Szan Szú Kjí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) a Facebook-oldalán közölte, hogy támogatják a mianmari puccs ellen az utóbbi napokban megindult polgári engedetlenségi kampányt.

A párt elfogadhatatlannak nevezte a hatalomátvételt és Szú Kjí őrizetben tartását, és

segítséget ígért mindazoknak, akiket a tiltakozásuk miatt esetleg őrizetbe vesznek vagy elbocsátanak a munkahelyükről.

Az NLD szóvivője azt is tudatta, hogy a hétfőn őrizetbe vett Aung Szan Szú Kjí jól van, és házi őrizetbe helyezték Najpjidóban.

A korábbi fővárosban, Rangunban pénteken – az orvosok korábbi megmozdulásai után – több száz egyetemi tanár és diák vonult az utcákra, hogy tiltakozzanak a katonai puccs ellen.

Amíg a tábornokok kezében van a hatalom, addig nem jövünk dolgozni. Ha mindenki így tesz, nem maradhat fenn a rendszerük

– mondta az AFP francia hírügynökségnek az egyik tiltakozó professzor.

Az új fővárosban, Najpjidóban 

több minisztérium alkalmazottai szintén sztrájkba léptek, és piros szalagot tűztek ki, ami Aung Szan Szú Kjí Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártjának a színe.

Hétfő óta Rangun lakói dudálással és fémedények csapkodásával igyekeznek az utcákon hangot adni a katonai puccs elleni tiltakozásuknak. Csütörtökön jogvédők azt közölték, hogy legkevesebb 147 embert vettek őrizetbe az országban a katonai puccs nyomán.

Az ország hadserege hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, illetve több más magas rangú politikust. A lépést

azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaság feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.