Számos lengyel médium felfüggesztette működését egy törvény miatt

2021.02.10. 11:16

Számos lengyel médium felfüggesztette működését szerdán a miatt a reklámtörvény miatt, amelyről a parlament jelenleg is tárgyal – írja a Politico.

Itt kellene lennie az Ön kedvenc weboldalának.

A hírek helyett ez az üzenet fogadja a látogatókat ma számos lengyel médium oldalán.

Lengyel reklámtörvény.png

A közleményben elnézést kérnek olvasóiktól és partnereiktől, azt követően pedig egy nyílt levelet fogalmaznak meg Mateusz Morawiecki miniszterelnökhöz, amelyben tiltakoznak az új reklámtörvény tervezete ellen.

Állításuk szerint, amit a kormány csinál, az „nem több egyszerű zsarolásnál”.

A kezdeményezéshez 43 médium csatlakozott.

A törvénytervezet szerint a reklámok adója 2 és 15 százalék közt mozoghatna az azokat megjelentető médium méretétől függően. 

A kormány az intézkedést azzal indokolja, hogy a pandémia miatt visszaestek a bevételeik, valamint azt állítják, hogy az így befolyó összegek egy része a Nemzeti Egészségügyi Alaphoz kerülne, részben pedig műemlékvédelemre és kulturális célokra használnák fel azt. 

Mateusz Morawiecki miniszterelnök kedden egy sajtótájékoztatón elsősorban a techóriások, a Facebook és a Google elleni fellépésként említette az új törvénytervezetet.

Azokra a kritikákra viszont nem reagált, miszerint a törvény a lengyel médiumok működését is ellehetetlenítené. 

Ellenzéki politikusok és szakértők szerint a kormánynak ezzel kizárólag az a célja, hogy tönkretegyék vagy a hozzájuk közel álló üzletemberekkel vásároltassák fel a lengyel médiapiac jelentős részét.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM