Tamás
-7 °C
8 °C

Ez már a 17. meghiúsított iszlamista támadás volt Németországban

2021.02.12. 15:56

Újabb iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a német biztonsági szervek, ezúttal európai partnerekkel együttműködésében – közölte a német szövetségi belügyminiszter pénteken az MTI szerint.

Horst Seehofer közleményében kiemelte:

a terroristák határokon átívelő hálózatokba szerveződnek, ezért a terrorizmus elleni küzdelem is nemzetközi.

A biztonsági szervek szoros együttműködésben dolgoznak, „gyakran észrevétlenül, de nagyon hatékonyan" – tette hozzá a miniszter.

Részletezte:  a német és a dán rendőrség a napokban egy összehangolt akcióval összesen 14 embert vett őrizetbe.

A tárca összesítése szerint így már 17 iszlamista terrortámadást akadályoztak meg 2009 óta.

Az akció keretében először február 6-án vettek őrizetbe három testvért – egyiküket Németországban, míg a másik két embert Dániában fogták el.

A nyomozás első megállapításai szerint ők januárban pokolgép készítésére alkalmas anyagokat szereztek be.

A szász-anhalti Dessau-Rosslauban egy házkutatáson le is foglaltak tíz kilogramm robbanószert és gyújtózsinórokat.

A megvásárolt vegyi anyagok másik részét Dániában találták meg.

Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottak Lengyelországból szerezték be az alapanyagokat a tervezett robbanószerkezetekhez. Biztosnak tűnik, hogy merényletre készültek, az viszont egyelőre nem ismert, hogy pontosan hol akarták volna azt megvalósítani. 

Rajtuk kívül további tizenegy embert vettek őrizetbe  Dániában, akiknek szintén közé lehet a terrorcselekmény előkészítéséhez.