Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Irán komoly lépéseket tett a nukleáris fegyverkezés irányába

2021.02.12. 20:34 Módosítva: 2021.02.12. 20:35

Iránnak sikerült fémuránt előállítani egy, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által készített jelentés szerint.  Az anyagot jellemzően nukleáris fegyverek magjának előállításához használják fel – írja a Portfolio.

Az ügynökség a múlt héten már írt arról, hogy Irán ismét urándúsításba kezdett.

A fémurán termelését kifejezetten tiltja az Irán által 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás.

A lépéssel Irán vélhetően az amerikai vezetésre próbál nyomást gyakorolni,

annak érdekében, hogy oldják fel az ellenük bevezetett szankciókat.

Irán azt követően kezdte látványosan megszegni a nukleáris megállapodásban foglaltakat, hogy a Trump-kormányzat 2018-ban kilépett az egyezményből – azt állítva, hogy Irán több alkalommal is áthágta a megegyezést – és újból gazdasági szankciókat vetett ki az országra. 

Bár Irán azt állítja, hogy atomprogramjának békés céljai vannak, és nem törekszik nukleáris fegyver előállítására, feltehetően az iráni vezetés (az észak-koreai rezsimhez hasonlóan) azt a politikát képviseli,

hogy országának érdekeit csak az atomfegyver birtoklása révén tudja megfelelően biztosítani.

A héten már Mahmud Alavi hírszerzési miniszter is úgy nyilatkozott, hogy 

Ha sarokba szorítasz egy macskát, nagyon másképp fog viselkedni, mint egy szabadban mozgó macska.

Ráadásul Irán időközben azt is jelezte, hogy ki fogja utasítani a NAÜ ellenőreit az országból, ha az Egyesült Államok február 21-ig nem oldja fel a Teheránnal szembeni gazdasági szankciókat. 

Kérdéses, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak sikerül-e tető alá hozniuk egy új megegyezést és ezáltal mérsékelni a konfliktust. Különösen annak fényében, hogy Iránban idén júniusban elnökválasztást tartanak, és az előrejelzések szerint könnyen előfordulhat, hogy a most regnáló Hasszán Rohánit egy nála is keményvonalasabb politikus fogja váltani – nem utolsósorban az iráni elleni agresszív nemzetközi fellépésnek köszönhetően.