Leonóra, Inez
-4 °C
6 °C

Szputnyik V: Szerbia befutó lehet a gyártásért folyó versenyben

2021.02.12. 17:16

Az orosz szakemberek szerint Szerbiában megvannak a technológiai feltételei a Szputnyik V vakcina előállításának. Nenad Popovic innovációs és technológiai miniszter szerint az első fázisban az oltások gyártásához szükséges anyagok beszállítása valósul meg.

Az orosz szakemberek szerint az első fázis két-három hónapig tartana, de a gyártás teljes lebonyolításához kilenc-tíz hónapra is szükség lehet, írta a Pannon RTV. 

Az orosz oltás szerbiai gyártásáról korábban már előkészítettek egy megállapodást, ennek értelmében a Torlak Intézet lehetne a referencia-laboratórium Délkelet-Európában.

Kapcsolódó

Szerbiában gyártanak majd Szputnyik V vakcinát?

Az oroszok a helyszínen ellenőrzik, megvannak-e az ehhez szükséges feltételek.

Az orosz állami befektetési alap vezetője bő két hónapja azt mondta a Reutersnak: több országgal is terveznek együttműködést, egyebek mellett Magyarországon is gyárthatják a Szputnyik V vakcinát. Ausztria, Szlovákia és Németország is jelezte már: nyitott arra, hogy Szputnyik V oltást gyártson.