Mátyás
1 °C
15 °C

A lengyel abortuszszigor miatt lesz uniós alapjog az abortusz?

2021.02.13. 14:40

Bár az abortusz tilalmára vonatkozó lengyel törvény már január 27-én életbe lépett, ennek ellenére még mindig heves vita zajlik a szabályozást illetően az országban – írja az Euronews.

A portál szerint a meghozott törvény dacára mindkét oldal képviselői tiltakoznak abortuszügyben: a varsói kórház előtt – a fővárosban többek közt itt végeznek abortuszt – leparkolt furgonnal az abortuszellenesek tiltakoznak, míg az „abortuszpártiak” az utcákon szerveznek újabb és újabb demonstrációkat.

Az Euronews azokról a nőkről készített riportot, akiknek a magzatainál a terhesség alatti vizsgálatok idején súlyos rendellenességet mutattak ki (az új törvény értelmében az ő terhességüket már nem lehet megszakítani). 

Arra kényszeríteni egy nőt, hogy abban a tudatban hordja ki magzatát, hogy a születése napja egyben a halála napja is lesz, teljességgel etikátlan

– mondta Anna Parzyńska nőgyógyász. Hozzátette: sok esetben ezeknél a magzatoknál már előre lehet látni, hogy nem életképesek. Hozzátette: ez a trauma sok esetben a nők egészségét is veszélyezteti.

Azokat a magzatokat, amelyeket végül megszülnek, bizonyos helyeken „prenatális” hospice-házakban helyezik el, ahol megpróbálják gondozni ezeket a gyermekeket. A legtöbb esetben viszont ők sajnos nem élnek sokáig. 

Ennek, valamint a heves utcai tiltakozások ellenére a lengyel kormánypárt továbbra is kitart a törvénykezés mellett, és kevés esély mutatkozik arra, hogy a közeljövőben módosítanának azon. A tüntetők egy része abban bízik, hogy az Európai Unió plénumain eredményeket tudnak elérni a lengyel kormánnyal szemben. 

Az Európai Parlamentben is megy még a vita

Szabad Európa eközben arról számolt be, hogy az Európai Parlamentben is heves vita zajlott a héten a lengyel abortusztilalmat illetően. Itt állítólag azt is javasolták, hogy

UNIÓS ALAPJOG legyen A NŐK ABORTUSZHOZ VALÓ JOGA. 

Az Európai Parlament már többször is foglalkozott a témával. Az elmúlt négy hónapban négy különböző állásfoglalást, nyilatkozatot fogadtak el. 

EZEK MINDEGYIKÉBEN AZT ÁLLÍTOTTÁK, HOGY A LENGYEL SZABÁLYOZÁS SÉRTI A NŐK ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁT.

Az e heti vitában viszont már azt is pedzegette több képviselő, hogy az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárást is meg lehetne indítani Lengyelországgal szemben (e téren a lengyelekkel szemben az igazságügyi reformjuk miatt már folyik egy eljárás).

Helena Dalli esélyegyenlőségért felelős biztos ugyanakkor arról beszélt, hogy az EP-nek – szoros értelemben véve – nincs joga beleszólni az abortuszügybe, az ugyanis tagállami hatáskörbe tartozik. Másrészről viszont kiemelte, hogy az egészséghez való jog az uniós alapjogok közé tartozik, és ha a lengyel nőknek ez a joga sérül, akkor már az uniónak is lehet beleszólása az eljárásba.

A parlamenti vitában a képviselők többsége elítélte az új törvényt, ugyanakkor az erősen kérdésesnek tűnik, hogy az EP-nek lesz-e módja majd arra, hogy bármiféle hatást gyakoroljon a lengyel belpolitika eseményeire.