Kázmér
-1 °C
16 °C

Belehalhat gyermekei ölelésébe az apa

2021.02.17. 16:44 Módosítva: 2021.02.17. 16:44

Szerelme születésnapján tudta meg egy édesapa, hogy beteg. A férfi akár bele is halhat gyermekei ölelésébe. A dél-walesi Barry-ból származó Ben Nixon-nál Hodgkin-limfómát – a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása – diagnosztizáltak menyasszonya, Naomi Edwards születésnapján.

A 38 éves apának mindössze két héttel karácsony előtt mondták el, hogy a betegség legagresszívebb formájától szenved, majd január 7-én azt közölték vele, az átterjedt a csontjaira és a májára.

Az orvosok arra intették a férfit, hogy kerülje a szoros kapcsolatot három legfiatalabb gyermekével, így nem kaphat el tőlük semmit – írja a Mirror. Hozzáteszik, hogy a férfi nem láthatja két legidősebb gyermekét sem, Kai-t (11) és Charlie-t (kilenc) sem, hiszen ők Ben előző párjával élnek pár utcával arrébb.

Bár nagyon csekély az esély arra, hogy a férfinak sikerül legyűrnie a betegséget év végére, felesége nagyon bízik benne. 

Ez most nagyon nehéz számunkra, de Ben erős, mint egy bivaly és tudom, hogy túl lesz ezen

– magyarázta az asszony bizakodva.