Titkos tárgyaláson, védelem nélkül állították bíróság elé Aung Szan Szú Kjít

Titkos tárgyaláson, védelem nélkül állították bíróság elé a több bűncselekménnyel is vádolt, hatalmától a hadsereg által megfosztott Aung Szan Szú Kjí mianmari politikust, az ország korábbi vezetőjét – közölte ügyvédje szerdán az EFE spanyol hírügynökséggel.

Khin Maun Zav elmondása szerint nem engedik be a bíróságra, mert nem ismerik el Aung Szan Szú Kjí védőjeként, aki így 

a politikus egyelőre nem rendelkezik jogi védelemmel.

A demokratikusan megválasztott mianmari vezető a február 1-jei katonai puccs óta házi őrizetben van. Két nappal később kézi adóvevő „illegális importja" miatt, kedden pedig a katasztrófavédelmi törvényekkel kapcsolatos bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene.

A Nobel-békedíjas politikus videokonferencia keretében vett részt a fővárosban, Najpjidóban található bíróság tárgyalásán. Védője szerint a következő meghallgatás két hét múlva lesz.

A mianmari vezető és pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) védői közölték, hogy a bírósági meghallgatásról csak a vége után értesültek.

Tom Andrews, az ENSZ mianmari jelentéstevője bírálta a „titkos tárgyalást". Boris Johnson brit miniszterelnök koholmánynak nevezte a mianmari vezető elleni vádakat, amelyek „az emberi jogok egyértelmű megsértését" jelentik.

A 75 éves, az előző katonai junta alatt 15 évet házi őrizetben töltő Aung Szan Szú Kjí akár három év börtönbüntetést is kaphat az import-exporttörvények megsértése miatt.

Szintén helyi idő szerint kedden kezdődött el Vin Mjin elmozdított mianmari elnök tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy megsértette a koronavírus-járvány miatt bevezetett közösségen belüli távolságtartása vonatkozó intézkedéseket, miután választási rendezvényt tartott több mint 30 ember részvételével.

A mianmari hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és letartóztatta az országot vezető politikusokat.

 A katonaság arra hivatkozott, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választásokkal kapcsolatos panaszait. A választáson az NLD elsöprő győzelmet aratott.

A junta új, tisztességes választást ígért, de ennek időpontját egyelőre nem hozta nyilvánosságra, miközben egyéves rendkívüli állapotot hirdetett. A hadsereg legutóbb csaknem fél évszázadon át vezette az országot, mielőtt 2011-ben megkezdődhettek a demokratikus reformok.

Borítókép: A puccs ellen tiltakozó emberek a megbuktatott Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsos (kormányfő) szabadon engedését követelik Rangunban 2021. február 17-én. A hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és szükségállapotot hirdetett ki Mianmarban. MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

2 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11