Tamás
-7 °C
8 °C

Két másik ügyben is eljárást indított az Európai Bizottság Magyarországgal szemben

2021.02.18. 13:34

A civiltörvény mellett még két másik ügyben is eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Magyarország ellen. A bizottság csütörtöki közleményében közzétett véleménye szerint Magyarország

jogtalanul korlátozza a menekültek menedékjoghoz való jutását a járványügyi szempontokra hivatkozva.

Részletezték: az Európai Unión kívülről érkezőknek először egy külföldi magyar nagykövetségen kell jelentkezniük, és csak akkor léphetnek be az országba, ha ott erre kapnak egy különleges engedélyt. 

Ez az eljárás azonban sérti az Európai Unió alapjogainak azon előírásait, amelyek a menedékkérőkre vonatkoznak.

Erről tavaly október 30-án már tájékoztatták Magyarországot, a kormány azonban azóta sem változtatott a törvényben lévő eljárásrenden. Így most újabb két hónapot adtak Magyarországnak arra, hogy eljárjon ebben az ügyben.

Ha pedig ez nem történik meg, akkor az Európai Bíróság elé viszik az ügyet.

A bizottság emellett kötelezettségszegési eljárást indított amiatt is, hogy az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságában az Európai Unió többségi álláspontja ellen szavazott Magyarország, amikor 2020 decemberében a WHO-nak az orvosi kannabisz felhasználására vonatkozó ajánlásairól szavaztak a testületben. 

A bizottság emlékeztetett: ezt megelőzően, 2020 novemberében az Európai Tanács már elfogadta azt, hogy az uniós országok miként szavazzanak majd a kérdésben,

és ez a döntés kötelező érvényű volt az összes tagállamra. 

Ennek ellenére Magyaroszág az uniós állásponttal ellenkezően szavazott. A bizottság szerint a WHO ajánlásai azt a célt szolgálják, hogy a tudományos eredmények fényében meg tudják határozni, hogy mikor lehet felhasználni ezeket az anyagokat, ezért azok támogatandóak. 

A bizottság ez ügyben is két hónapot adott a magyar kormánynak arra, hogy válaszoljon az általuk felvetett állításokra.