A járvány sem vette el a a külföldiek kedvét a rapid ukrán házasságtól

Mivel Ukrajnában röpke 24 óra alatt házasságot lehet kötni, ez felkeltette a külföldiek érdeklődését is. Fél Európából, sőt nem csak az öreg kontinensről érkeznek a házasodni vágyók a kelet-európai országba – írta a karpathir.com a napi.hu cikkére, illetve lengyel sajtóorgánumokra hivatkozva.

Csak tavaly 7600 külföldi kötött frigyet ily módon Ukrajnában.

A legtöbben Oroszországból, Lengyelországból és Németországból utaztak Ukrajnába, hogy kimondják a holtomiglan-holtodiglan igenjét. Elég feliratkozni telefonon, és a tervezett dátum előtt egy nappal bemutatni a dokumentumokat. A külföldiek esetében ez hosszabb idő is lehet, akár néhány nap, amíg az állami migrációs hivatal elemzi a papírokat, például azt ellenőrzik, hogy a külföldről jött legálisan tartózkodik-e Ukrajnában.

Kapcsolódó

Kétszeresére nőtt a házasságkötések száma az elmúlt tíz évben

2020-ban 140 ezer fiatal kötelezte el magát egymás mellett, míg tíz évvel korábban 70 ezren kötöttek házasságot.

Egyébként a gyorsított eljárást 2016-ban vezették be. A kijevi kormány akkor azért engedélyezte azt, hogy megkönnyítse az orosz befolyás alatt álló Donbasszban élők házasságkötését Ukrajnában. Egyébként a házasságkötési procedúra legalább 30 napot venne igénybe.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

1 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11