Géza
1 °C
16 °C

A britek júliusra minden felnőttet be akarnak oltani

2021.02.22. 11:22

Ahogy arról beszámoltunk, Boris Johnson angol miniszterelnök bejelentette, hogy március 8-tól kezdi meg az ország a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítését. A kormányfő további elképzeléseiről a BBC számolt be.

A közszolgálati csatorna azt írja honlapján, a brit kormány deklarált szándéka, hogy 

július 31-ig minden felnőtt megkapja legalább az első oltást.

Mindez azt jelenti, hogy nyár közepéig mintegy 45 millió embert szeretne beoltani Boris Johnson kormánya  jelenleg 15 millió beoltottnál tartanak. A korábbi terv szerint szeptemberre oltották volna be a felnőtteket. Az 50 év fölöttiek és a krónikus betegek április 15-ig megkapják legalább az első dózist – teszi hozzá a BBC.

A Boris Johnson által vasárnap prezentált terv négy lépésben vezeti be az enyhítéseket, elsőként az iskolák folyamatos újranyitásával. A vakcinaügyi miniszter, Nadhim Zahawi a BBC-nek elmondta: március 29-től engedélyezik a szabadtéri sportolást, beleértve az utánpótlást is. A tenisz, a golf és a labdarúgás is engedélyezett lesz, a konditermek újranyitása azonban még kérdéses.

 A brit kormányfő hétfő délután tájékoztatja a korlátozások feloldásának menetrendjéről a londoni alsóházat, majd magyar idő szerint 16.30-kor sajtóértekezletet tart.