Rakétát lőttek az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségére

Rakétasorozatot lőttek ki hétfőn a bagdadi Zöld Zónára, ahol iraki kormányzati és egyéb épületek mellett az Egyesült Államok nagykövetsége is található – írja az MTI. 

A Zöld Zónában legalább két rakéta csapódott be – tudatták közleményben az iraki biztonsági szolgálatok.

Egy nevének elhallgatását kérő biztonsági vezető szerint legalább az egyik rakéta eltalálta a nemzetbiztonsági hivatal épületét, amely az amerikai nagykövetség közelében áll. Ezenfelül számos rakéta a fokozottan biztosított épületegyüttes körüli lakónegyedekre zuhant, Haritíja negyedben egy parkolót ért találat.

Egyelőre nem tudni, hogy a támadásnak van-e áldozata. 

Egy hét alatt ez volt a harmadik támadás Irakban lévő nyugati érdekeltségek ellen.

Február 15-én az iraki Kurdisztáni Autonóm Régió fővárosa, Erbíl repülőtere közelében lévő katonai támaszpontot érte rakétatámadás, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló, az Egyesült Államok vezette szövetség külföldi csapatai állomásoznak. A támadásban egy, a szövetségnek dolgozó polgári vállalkozó meghalt, kilenc másik ember megsebesült. Több rakétatámadást hajtottak végre Erbíltől északnyugatra is, itt lakónegyedeket is ért találat. Öt civil sebesült meg, egyikük hétfőn belehalt sebesülésébe.

Szombaton pedig rakétákkal lőtték a Bagdadtól északra fekvő Balad légibázisát, ahol az iraki légierők F–16 típusú vadászgépeket tárolnak, a gépek karbantartását végző amerikai cég legalább egy iraki alkalmazottja megsebesült.

Az erbíli támadás elkövetését egy viszonylag ismeretlen szervezet, az Aulíjaa ed-Dam (Vér Őrizői) vállalta magára. A szervezet az interneten közzétett közleményében bejelentette, hogy további támadásokra készül az Irakban állomásozó amerikai erők ellen.

Több nyugati ország elítélte a támadásokat, és figyelmeztetett, hogy a szövetség elleni támadásokat nem fogják eltűrni. Az ENSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy Irak stabilitása ismét meggyengülhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Kultúr
Nincs alku, a Városligetben nem lesz Nemzeti Galéria

Nincs béke a Ligetben, a választások dönthetik el, hogy kié lesz a grund.

március 28., 19:18

  • Külföld
Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

Már készülnek a turistaszezonra.

március 29., 16:40