Edina
2 °C
18 °C

Át kell adni Trump adóbevallását az ügyészségnek

2021.02.22. 16:35 Módosítva: 2021.02.22. 16:36

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS) jóváhagyta, hogy Donald Trump volt amerikai elnök adóbevallási és - visszatérítése papírjait adják át a New York főügyészének – írja a CNN.

A volt amerikai elnök zsebében már régóta turkálnak a politikai ellenfelei,  adóbevallásait pedig már a hatóságok is szeretnék megvizsgálni. Ez utóbbit a Legfelsőbb Bíróság döntése most tette lehetővé. 

Az iratokat azonban így sem fogják nyilvánosságra hozni, hanem csupán a new york-i ügyészség ismerheti majd meg azt.

A testület elutasította Trump jogi csapatának arra irányuló kérését, hogy függesszék fel egy alsóbb szintű bíróság október 7-i ítéletét, amellyel arra utasították a már régóta a volt elnöknek dolgozó Mazars USA könyvelőcéget, hogy bocsássa Cyrus Vance manhattani demokrata párti ügyész rendelkezésére ezeket az iratokat.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bíróság már tavaly júliusban is eljárt ebben az ügyben, s elutasította Trump azon érvelését, miszerint hivatalban lévő elnökként mentességet élvez a büntetőügyi vizsgálatok alól.

Bár az Egyesült Államokban nem kötelezi törvény a mindenkori elnököt az adóbevallásának és pénzügyeinek nyilvánosságra hozatalára, az 1970-es évek óta kialakult szokás szerint ezt valamennyi elnök megtette Donald Trump kivételével.

Trump ellen jelenleg több ügyben is nyomoznak a hatóságok személyes és üzleti tevékenységével kapcsolatban is.

Ugyancsak hétfőn a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy el fog járni azon 2019-es kormányrendelet ügyében, amelynek értelmében megvonták a szövetségi finanszírozást mindazon egészségügyi klinikáktól és családtervezéssel foglalkozó intézményektől, amelyek – más egészségügyi szolgáltatásaik mellett – a családtervezés részeként abortuszt ajánlanak a nőknek.

Hasonlóképpen, a testület a Trump által elfogadott egyes keményvonalas bevándorlási szabályok törvényességét is vizsgálni fogja.