Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Lövések dördültek a spanyol parlamentben, 40 éve kísértett Franco szelleme

GettyImages-515557430
2021.02.23. 05:58 Módosítva: 2021.02.23. 05:58
José Juste tábornok volt a napra pontosan negyven éve lezajlott Tejero-puccskísérlet csendes hőse. Mindenki azt hitte, hogy I. János Károly király emlékezetes tévébeszéde kárhoztatta bukásra az államcsínyt. De az Abu Dzabiban élő exkirály az El Mundónak adott interjúban most elárulta: ha nincs Juste, talán egészen másképp alakul Spanyolország újkori történelme.

„Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.”

Utólag lehetetlen megállapítani, hogy vajon Antonio Tejero csendőr alezredes hallott-e Hamlet monológjáról – pláne Arany János fordításában –, de végül mindegy is. Az viszont tény, hogy amikor a francóista katonatiszt 1981. február 23-án 18 óra 23 perckor – napra pontosan negyven éve – kétszáz katonai csendőr élén berontott a spanyol parlament alsóháza, a Cortes nagytermébe, elordította a Spanyolhonban szállóigévé lett mondatát (¡Quieto todo el mundo! ¡Al suelo! ¡Se sienten, coño!, magyarul: „Nyugalom! A földre! Üljenek le, ba...ák meg!), majd figyelmeztetésképpen háromszor a mennyezetbe lőtt, és 18 órára túszul ejtette a képviselőket.

Akár hallotta a monológot, akár nem, a saját értelmezése szerint „helyre akarta tolni” a kizökkent időt, hiszen nem nézte jó szemmel a Francisco Franco 1975-ös halála óta Spanyolországban bekövetkezett változásokat, a lassan, de biztosan kibontakozó demokratizálódási folyamatot, amelynek egyik központi – a falangisták számára elfogadhatatlan – eleme az addig törvényen kívül álló kommunista párt legalizálása volt. 

Tejero puccskísérlete nem egy magányos hős őrült próbálkozása volt, a Cortes bevételénél stratégiai szempontból sokkal fontosabb szerepet játszott Jaime Milans del Bosch altábornagy vakmerő húzása. A III. katonai körzet parancsnoka kiküldte tankjait Valencia utcáira, de végül egyetlen ágyúlövés sem dördült el. Hét órával azután, hogy Tejero betört a Cortesbe, I. János Károly király elmondta híres szózatát.

A király beszéde időről időre beleavatkozik a történelem menetébe.

Így volt ez Londonban 1939-ben, amikor VI. György hadat üzent Hitlernek, és így volt 1981. február 24-én hajnali fél kettőkor, amikor I. János Károly hadat üzent a spanyol demokrácia ellenségeinek.

Hittük ezt sokáig, és hiszik a mai napig Spanyolországban, még azok is, akik amúgy megvetik a szoknyavadász, sikkasztással is megvádolt Rey Emeritust, a kivénhedt és trónjáról lemondott királyt, aki tavaly augusztus óta Abu Dzabiban dekkol, elkerülve a hazájában őt fenyegető felelősségre vonást. 

Hiszen I. János Károly volt az, aki – igaz, hétórás tétovázás után – elküldte híres telexét Milans del Boschnak, aki reménykedett a királyi támogatásban:

„Egyetlen államcsíny-kísérlet sem takarózhat a királlyal. Az államcsíny lényegénél fogva az uralkodó ellen irányul. Utasítalak, hogy parancsold vissza a laktanyákba a csapataidat, amelyeket Valencia utcáira küldtél. Továbbá megparancsolom, hogy mondd meg Tejerónak, azonnal hagyja abba azt, amit a parlamentben csinál. Esküszöm, hogy nem mondok le a trónról, és nem hagyom el a hazámat. Aki most nem engedelmeskedik nekem, az újabb polgárháborút robbant ki Spanyolországban.”

Igen, a közvélekedés úgy tartja, I. János Károly volt a csak 23–F-ként emlegetett február 23-i puccskísérletet hőse. Csakhogy maga a lemondott király cáfolja részben vagy egészében ezt a hiedelmet abban az interjúban, amelyet a negyvenedik évforduló alkalmából adott az El Mundo című madridi lapnak. 

Juste tábornok volt az, aki a valóságban megakadályozta, hogy Armada bejusson a Zarzuelába, és azt hihesse, hogy én is a puccsistákkal tartok. Továbbá Juste tábornok volt az, aki utasította a Brunete páncélos hadosztályt, hogy tankjaival maradjon a kaszárnyáiban, és ne vonuljon ki Madrid utcáira.

No de ki is volt Juste tábornok, ki volt Armada, és mi az a Brunete, amelynek nevét viselte az a bizonyos páncélos hadosztály?

Az akkor 63 éves José Juste annak idején harcolt a spanyol polgárháborúban – nem a Köztársaság oldalán –, mérsékelt falangista hírében állt. 1980-ban nevezték ki a páncélos hadosztály élére, amely az 1937-es brunetei csatáról kapta a nevét: Madrid közelében zajlott le Franco és a Köztársaság csapatai között, utóbbiak megsemmisítő vereségét hozva. A puccsisták tervei szerint Alfonso Armada tábornok, a király egykori kabinetminisztere és bizalmasa vette volna át a hatalmat, Leopoldo Calvo-Sotelo miniszterelnök helyére lépve.

Csakhogy mindebből nem lett semmi. A Brunete páncélos hadosztály egységei voltak a spanyol hadsereg legfontosabb alakulatai. Madrid városában, illetve Madrid közvetlen környékén állomásoztak, és a divízió a Brunete név miatt a francói időkben a spanyol fegyveres erők szimbóluma volt, és Franco halála után is az maradt.

Tudni kell, hogy a hadsereg demokratizálódása nem igazán ment végbe, Spanyolország tizenegy katonai körzete élén kivétel nélkül falangista tábornokok álltak, és mindegyikük részt vett négy évtizeddel korábban a polgárháborúban.

Mondanunk sem kell, nem a köztársaságiak oldalán… Sőt, sokan a Kék Légióban (Legión Azul) harcoltak az orosz fronton a második világháborúban önkéntesként a Vörös Hadsereg ellen. Köztük Armada is, természetesen.

Ilyen előzmények után logikus lett volna, hogy Juste és a Brunete a puccsisták oldalára áll.

Spanyolország nehéz időket élt. Bár a hadsereg vezetői felesküdtek a királyra – ahogy Franco is kérte a halálos ágyán végrendeletében, amit lányának, Carmennek diktált le –, sokan úgy érezték a tábornokok közül, hogy ők nem ilyen lovat akartak.

Az utolsó csepp a pohárban a kommunista párt legalizálása volt, ami annak ellenére következett be, hogy Adolfo Suárez, a szocialista miniszterelnök megígérte a tábornokoknak, ez nem fog megtörténni.

Mégis megtörtént. És ezt a tábornokok árulásnak, sőt hazaárulásnak tekintették. Nem is alaptalanul. Santiago Carrillo, az SKP főtitkára keményvonalas sztálinista volt, aki persze a hetvenes évekre magára öltötte az eurokommunizmus álruháját, ám továbbra is báránybőrbe bújt farkas maradt.

Nem felejtették el neki a spanyolok, hogy a polgárháborúban ő volt a közrendért felelős komisszár Madridban, az ottani Szamuely Tibor. 

Azt sem nézték jó szemmel a tábornokok, hogy Franco halála, 1975. november 20. óta az ETA, a Baszkföld elszakadásáért küzdő terrorszervezet 277 embert ölt meg különböző merényletekben, csak 1980-ban kilencvenkettőt. Mindezt a közrend felbomlásaként értelmezték, ami szigorú intézkedésekért kiáltott. Az ország forrongott, az elégedetlenséget szította az olajár egekbe szökése, az elszabadult infláció. Amikor a király 1981. február 4-én ellátogatott a baszkföldi Guernicába, megemlékezni a város polgárháború alatti terrorbombázásáról, a tömeg füttykoncertje fogadta az uralkodót. Általános volt a vélekedés: valamit tenni kellene. 

Ezt a „valamit” Tejero alezredes cselekedte meg, amikor február 23-án kétszáz fegyverese élén berontott a Cortesbe. Tejerót néhány évvel korábban Baszkföldre küldték, ahol szemtanúja volt számos csendőr meggyilkolásának az ETA által, és nem is annyira ez bőszítette fel az alezredest, hanem az, hogy a szolgálatuk teljesítése közben elesett csendőrök nem kapták meg az őket megillető végtisztességet. 

Armada szerepe világos volt: az elképzelések szerint a „puha puccs” betetőzéseként ő lett volna Adolfo Suárez utóda a miniszterelnöki poszton, csakhogy a király oda Calvo-Sotelót nevezte ki. Február 23-án az ő beiktatására gyűltek össze a képviselők. És ekkor rontott be Tejero az ülésterembe.

Eközben Juste – a Brunete parancsnoka – versenyt futott az idővel. És kétségbeesetten próbált tájékozódni. Fogalma sem volt, ki kivel tart, és azt sem tudta, a király a puccsisták oldalán áll-e. Ezért hosszas töprengés után felhívta a Zarzuelát, a királyi palotát. És máris kapcsolták I. János Károlyt.

Felség, Juste tábornok vagyok. Megengedi, hogy feltegyek egy kérdést? Felséged Armada tábornokkal és a puccsistákkal tart?

A király nemleges választ adott. Erre Juste így folytatta: No, akkor ha Armada be akar menni felségedhez, mondja neki azt, hogy erről szó sem lehet!

De ekkor már Armada a palotában volt. A király hívta telefonon Sabino Fernández Campót, a háznagyot. Campo rémülten közölte: „Armada már itt van, és be akar menni felségedhez!” Ekkor a király a sarkára állt: „Mondja meg neki, hogy nem jöhet be, azonnal menjen vissza a kaszárnyába! Látni sem akarom Armadát a palotában!”

Ekkor Juste felhívta Fernandez Campót is, és megkérdezte, vajon ott van-e Armada.

Armada, itt?! Nincs itt, és nem is várjuk!

Juste fellélegzett, látva, hogy a király megfogadta a tanácsát. A tábornok azonnal utasította a harckocsikat, hogy maradjanak a laktanyákban. Csakhogy néhány tank már megindult Madrid városközpontja felé. Juste ezeket is visszaparancsolta. Majd újból felhívta a Zarzuelát, és azt tanácsolta a királynak, mondjon beszédet a televízióban, demonstrálva, hogy az alkotmány talaján áll, nem támogatja a puccsistákat. 

És hajnali fél kettőkor elhangzott a király beszéde. A puccs összeomlott.

Tejero és csendőrei megadták magukat, Valenciában Jaime Milans del Bosch tankjai visszatértek a bázisukra. Tejerót a haditörvényszék harminc év börtönre ítélte, Del Bosch 26 évet és 8 hónapot kapott. Utóbbit kilenc év után kiengedték, Tejero utolsóként, csak 1996-ban szabadult. Armadát is 30 év börtönre ítélték, de rossz egészségi állapota miatt már 1988-ban amnesztiát kapott. 

Tejero még mindig él, 89 éves, és festeget. Juste 2010-ben hunyt el, 92 éves korában.

Senki sem értette, a király miért ölelte meg hálásan, valahányszor csak találkoztak. 

I. János Károly csak most, az El Mundónak adott interjúban fedte fel a negyven éven át féltve őrzött titkot. De lehet, hogy mindent még ő sem mondott el. Például azt, hogy a király gyermekei február 23-án miért nem mentek iskolába, ahogy nem mentek a Torrejónban állomásozó amerikai katonák gyermekei sem.

És vajon miért hívta fel őfelsége 23-án reggel Barbara Rey színésznőt, a szeretőjét, hogy figyelmeztesse, ne küldje iskolába a gyermekeit, mert aznap valami történhet?

Könnyen lehet, hogy az exkirály a sírba viszi a huszadik század legpancserebb puccskísérletének valódi titkát. 

(Borítókép: Antonio Tejero 1981-ben a spanyol parlamentben. Fotó: Bettmann / Getty Images)