Épülőben az MKP és a Most-Híd közös pártja

2021.02.25. 20:27

Több forrásból a Korkép.sk birtokába jutott egy kétnyelvű körlevél, amelyben Solymos László, a Most-Híd elnöke magyarázza el saját párttársainak a Magyar Közösség Pártjával (MKP) való paktum részleteit.

Az MKP és a Most-Híd egyezségének köszönhetően 5 fős országos elnökség alakul, amelynek döntéshozó szerveiben 3:2 arány érvényesül majd. Az elnököt az MKP, a második embert a Most-Híd adja majd.

Az elnökségben több jelentős döntést kizárólag konszenzus útján lehet majd meghozni – írta a felvidéki portál, amely példaként hozta fel a Beneš-dekrétumok, az autonómia, a magyar és a szlovák kormányhoz fűződő viszony kérdését is.

Kapcsolódó

Formálódik Felvidéken az egységes magyar párt

A Magyar Közösség Pártja, a Híd és az Összefogás szűkebb vezetése az elnökségen belül egy külön testületet alkotna.

Solymos kilátásba helyezi, hogy a párt első elnökét az MKP adja majd, a második legfontosabb tisztségviselő a Most-Híd soraiból kerül ki. Solymos azt is írja: az új pártban a Híd egy külön platformmal rendelkezik majd, amely mind világnézeti, mind az aktuálpolitika területén nagy önállósággal bír.