Rudolf
1 °C
13 °C

Szaúd-Arábia cáfolja, hogy a trónörökös felelős volna Hasogdzsi meggyilkolásáért

2021.02.27. 09:47

Kategorikusan visszautasítja Szaúd-Arábia annak az amerikai hírszerzési jelentésnek az állításait, amelyek szerint Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd szaúdi trónörökös, az ország de facto irányítója hagyta jóvá Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus szaúdi újságíró 2018-as isztambuli meggyilkolását.

A minisztérium ismét aláhúzza, amit a királyság hatóságai korábban is kifejeztek, hogy felháborító bűncselekmény történt, amely mélyen sérti a királyság törvényeit és értékeit

– nyomatékosította a rijádi külügyminisztérium. Rijád álláspontja továbbra is az, hogy az újságírót olyanok ölték meg, akik áthágták az őket foglalkoztató ügynökségek összes előírását, és hogy Szaúd-Arábia minden lépést megtett, hogy a felelősök megkapják az őket megillető büntetést.

Az amerikai hírszerzés szerint 2018-ban a szaúdi trónörökös hagyta jóvá azt a műveletet, amelynek célja Hasogdzsi elfogása vagy meggyilkolása volt. A gyilkosság miatt az országban öt embert halálra ítéltek, de büntetésüket később húsz év börtönre változtatták, miután Hasogdzsi családja megbocsátott nekik.