Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
3 °C
8 °C

Lukasenka: nem lesz semmilyen hatalomátadás Belaruszban

2021.03.02. 14:40

Minden az alkotmány és a hatályos törvények alapján fog történni, mindenféle hatalomátadás ki van zárva – szögezte le Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök.  Az orosz-belarusz együttműködésről tartott tanácskozáson közölte az is, hogy a tervek szerint a jövő évben, januárban vagy februárban új alkotmányt fogadnak el a kelet-európai országban, és

az lesz maga a hatalomátadás. 

Lukasenka februárban jelentette be: célszerűnek tartja, hogy az új alkotmányról tartandó népszavazást a helyhatósági választásokkal együtt rendezzék meg, legkésőbb 2022. január 18-án.

Hangsúlyozta, hogy a sajtóban megjelent értesülésekkel szemben a hatalomátadás kérdése nem merült fel a  Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott február 22-i csúcstalálkozóján Szocsiban.

Belarusz belügyei kizárólag Belaruszra tartoznak

– tette hozzá.

A fehérorosz elnök közölte, hogy orosz hivatali partnerével az országaikat érintő bizalmas hírszerzési információkat és dokumentumokat cseréltek ki. Mint mondta, „a destruktív erők" most a tüntetési hullám fenntartásán fognak dolgozni hamis hírek és információk felvetésével.

Oleg Voinov vezérőrnagy, a fehérorosz védelmi minisztérium nemzetközi katonai kapcsolatokért felelős részlegének vezetője pedig azt tudatta, hogy

először írtak alá stratégiai együttműködési partnerségről szóló megállapodást a belorusz és orosz védelmi tárcák az elkövetkező öt évre.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezetőt elismerő ellenzék szerint meghamisították az eredményeket, és Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek.

A választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során. A hatóságilag nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt büntetőeljárások ezrei indultak, és az ellenzék több vezetőjét is bíróság elé állították.