Franciaországi tanárlefejezés: hazudott a felbujtó

000 8TE6FT
2021.03.09. 16:12

Samuel Paty középiskolai történelemtanárt Párizs egyik elővárosának nyílt utcáján gyilkolta meg egy iszlamista terrorista tavaly októberben. A bestiális kivégzés elkövetőjét a rendőrök a helyszínen agyonlőtték. Mindez azután történt, hogy a 47 éves tanár állítólag becsmérelte muszlim diákjait és Mohamed prófétát az egyik óráján, amiért egy diáklány apja feljelentette és internetes hadjáratot indított ellene.

A diáklány „élménybeszámolójáról” most hivatalosan is kiderült, hogy hazugság volt. A magatartás-problémái miatt az események idején már eltanácsolással fenyegetett 13 éves jelen sem volt azon a bizonyos órán. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő tanuló ügyvédje tegnap úgy fogalmazott: védence hatalmas nyomás alatt állt, beszippantották az események, és osztálytársai folyamatosan azért nógatták, hogy legyen szószólója a tanár elleni lejárató kampánynak.

Hat további felbujtó, köztük több osztálytárs és a diáklány apja szintén vádlott most. Az ügyészség szerint közvetlen és egyértelmű összefüggés volt a tudatos internetes hangulatkeltés és az aljas tragédia között.

Mi történt valójában?

Samuel Paty évek óta tartotta ugyanazon kurzusát a szólásszabadság és az istenkáromlás kapcsolatáról. A tárgykörben megkerülhetetlen franciaországi nemzeti tragédia, a Charlie Hebdo-mészárlás ismertetésekor előre figyelmeztette a csoportot, hogy ha esetleg valakinek a világnézeti meggyőződését sértené a téma, egészen nyugodtan kihagyhatja ezt a részt, távozhat az óráról, mert a szatirikus lap Mohamed-karikatúrái is előkerülnek majd.

Ezt az epizódot forgatta ki úgy a perbe fogott diák (amint most elismerte: kizárólag egy rosszindulatú szóbeszéd alapján), hogy a történelemtanár kizavarta az órájáról a muszlim tanulókat, hogy aztán kedvére gyalázhassa azok hitét. Innentől elszabadultak az események, a radikális iszlám hívei egymást hergelték tovább az online térben, míg egy 17 éves csecsen származású dzsihadista megkereste Samuel Patyt, és Allahu Akbart kiáltva lefejezte az iskolaépület előtt.

Macron bekeményített

Franciaországban a világi állam és a szabad szólás a nemzeti öntudat legfontosabb alapkövei, ezért Emmanuel Macron elnök nem habozott iszlamista terrortámadásként minősíteni a tanárgyilkosságot, és nemzeti gyásznapot rendelt el az áldozat tiszteletére. Samuel Paty családjának pedig a Francia Köztársaság Becsületrendjét adományozta.

Mindeközben a francia belügyminiszter tárgyalásokat kezdett a közösségi platformok tulajdonosaival a kiberiszlamizmus elleni fellépés lehetséges módozatairól, hogy hasonló gyilkos hecckampány soha többé ne fordulhasson elő. Macron reméli, hogy az egész világot megrázó eset új lendületet adhat a vallási gyűlölet elleni jogalkotói harcnak.

Miután kiderült, hogy a Párizs környéki pantini mecset is részt vett a meggyilkolt történelemtanár elleni hangulatkeltésben, a kormány fél évre bezáratta azt. Összesen 76 mecset átvilágítását kezdték meg, hogy a köztársaság eszméivel ellentétes aktivizmust végleg felszámolják (18 esetben azonnali beavatkozásra volt szükség). A felekezeti iskolákat is szorosabb ellenőrzés alá vette a kormányzat.

Mindezekkel párhuzamosan  Emmanuel Macron januárban értékchartát szövegezett a franciaországi muszlim vallási vezetőkkel közösen, amely rögzíti, hogy

az iszlám kizárólag vallásként tekinthet önmagára Franciaország területén, tehát az istenkeresés privát formájaként, nem pedig politikai mozgalomként.

A szerződés azt is kimondja, hogy a világi jog (tehát a francia alkotmány) betartása alól semmiféle vallási meggyőződés nem adhat felmentést.

Mindez azért fontos, mert az aláírók innentől könnyedén szankcionálhatóvá válnak, ha megsértik megállapodásukat a francia állammal. A francia elnök a külföldről érkező (értsd: fizetett) hitszónokok fogadását is megtiltaná a jövőben, a már ott lévő prédikátorokat – főként Algériából, Marokkóból és Törökországból – a hatóságok pedig ki fogják utasítani az országból. Ők körülbelül 300-an lehetnek.

A nyolc jelentősebb franciaországi muszlim szervezet közül öt írta alá eddig Macron értékchartáját. A sajtó kérdésére, hogy mi lesz a maradék hárommal, az elnök szóvivője úgy válaszolt:

bízunk benne, hogy ők is aláírják végül, ám ha esetleg mégsem, akkor annak megfelelően fogunk reagálni.

(Borítókép: Az emberek a Conflans Saint-Honorine-ban a gyilkosság helyszíne  előtt elhelyezett virágokat nézegetik. Fotó: Anne-Christine POUJOULAT / AFP)