Gyula
8 °C
21 °C

Drogcsempész államfő: az amerikaiak célkeresztjében a hondurasi elnök

GettyImages-594428972
2021.03.15. 06:05

Juan Orlando Hernández államfő a hondurasi biztonsági szolgálat és a bűnüldöző szervek védelmét ajánlotta fel a drogcsempészeknek, és ezzel segítette, hogy kokainnal árasszák el az Egyesült Államok piacát – idézi Jacob Harris Gutwillig vádbeszédét a New York Times.

Egyenesen a gringók orrába tolták a drogot” – mondta az ügyészhelyettes Hernándezre hivatkozva.

Vádat azonban ezúttal nem az elnök, hanem a narkómaffia egyik tagja ellen emeltek. A szintén hondurasi Geovanny Fuentes Ramírezt azzal gyanúsítják, hogy az USA-ba irányuló kokainszállítmányok mellett fegyverekkel is visszaélt. Fuentes azt állítja: 25 ezer dollárral vesztegette meg az elnököt, aki az elenyészőnek mondható 7,7 millió forint fejében „védettséget” szavatolt neki.

Titkos személyes találkozóik után a kenőpénz fejében Fuentest 

katonai felszereléssel – köztük egyenruhákkal, golyóálló mellényekkel és rendőrjelvényekkel látták el.

Juan Orlando Hernández neve nem először merül fel narkós perekben. Hasonló vádak miatt ítélték el 2019 októberében Hernández elnök öccsét az Egyesült Államokban. A Tony Hernández elleni perben is felbukkant az államfő neve.

Az ügyészség szerint az elnököt dollármilliókkal vesztegették meg a drogcsempészek.

Ő tehát egyelőre még nem került a vádlottak padjára, az amerikai ügyészek azonban félreérthetetlenül nyilvánvalóvá tették, hogy gyűlnek a terhelő bizonyítékok ellene.

Hernández tweetek sorozatában tiltakozik a gyanúsítás ellen. Azt írta: az állítások „bevallott gyilkosok vallomása alapján” születtek, illetve hogy a drogcsempészek bosszút esküdtek ellene, amiért megkísérelte felszámolni a bűnszervezeteket, tagjaikat pedig kiadatni az Egyesült Államoknak.

Folytatom a nemzetközi együttműködést. De vajon ezt teszi majd utódom vagy más országok is?” – írta.

A 2014 óta hatalmon levő Hernández az Obama-, majd a Trump-kormányzat kulcsfontosságú közép-amerikai szövetségese.

A nyomozás nemcsak az USA és Honduras együttműködését áshatja alá, hanem megkérdőjelezheti a Biden-kormányzat azon szándékát, hogy 4 milliárd dollárral segítse a közép-amerikai országokat – Hondurast is beleértve – a migráció megfékezésében.

Néhány amerikai demokrata szenátor már a múlt hónapban törvényjavaslattal sürgette Joe Biden elnököt, hogy szankciókat léptessen életbe Hernández ellen, illetve hogy függessze fel a hondurasi rendőrség és hadsereg támogatását.

Az Egyesült Államok nem tűrheti némán a riasztó korrupciót és az emberi jogoknak a legmagasabb szintű hondurasi kormányzati körök általi csorbítását” – írta Jeff Merkley oregoni demokrata szenátor közleményében.

Drogcsempész politikusok

A hondurasi elnök mellett az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma épp egy éve, 2020 márciusában azzal vádolta Nicolás Maduro elnököt és 15 más, venezuelai politikai, illetve katonai vezetőt, hogy aktívan támogatták az USA-ba irányuló drogcsempészetet és a narkóterrorizmust.

A teljesség igénye nélkül még néhány emlékezetes politikusi-drogcsempészeti összefonódás:

Heroincsempészetért tartóztatták le 2009-ben a CDU egyik ígéretes jelöltjét Neckarsulmban. A német rendőrök 80 gramm heroin mellett 5000 eurót koboztak el a helyszínen. A párt baden-württembergi tartományi főtitkára szerint „derült égből villámcsapásként” érte őket a hír.

Paraguayban 2015-ben drogcsempészethez köthető brazil politikust tartóztattak le.

Ausztráliában a kilencvenes években négy évet töltött a rácsok mögött egy ma vezető thai politikus, aki személyesen csempészett 3,2 kiló heroint az országba. Szabadulása után kiutasították.

(Borítókép: Juan Orlando Hernández. Fotó: Alex Peaa / LatinContent / Getty Images)