Csongor
0 °C
9 °C

Statáriumot vezettek be Mianmar fővárosában, rengetegen meghaltak a tüntetéseken

2021.03.15. 06:31

A mianmari junta az újabb tüntetések nyomán vasárnap statáriumot vezetett be Rangun két kerületében, jogvédők szerint legalább 38 demonstrálót öltek meg a biztonsági erők az országszerte zajló megmozdulásokon.

A főváros katonai parancsnoka a nap folyamán adta ki a felhatalmazást ahhoz, hogy a rendet – ahogy a mianmari állami televízió fogalmazott – „hatékonyabban lehessen fenntartani, biztosítva a jogállamiságot és a köznyugalmat”. A hétvégén ugyanis ismét tízezrek vonultak utcára a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozva.    

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület nevű mianmari jogvédő szervezet összesítése szerint a február elsejei katonai hatalomátvétel óta 126 tüntető halt meg, és mintegy 2100 aktivistát állítottak elő. 

Az ENSZ vasárnap elítélte az újabb erőszakhullámot, és azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség támogassa a tüntetőket.
    

A nemzetközi közösségnek, ideértve a regionális szereplőket is, szolidárisnak kell lennie a demokráciáért küzdő mianmari emberekkel 

– hangoztatta Christine Schraner Burgener, az ENSZ mianmari különmegbízottja.


délkelet-ázsiai országban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február elsején átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csít, valamint pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért több magas rangú vezetőjét.