Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Taksony
0 °C
4 °C

Villámgyorsan elterjedhet a koronavírus a rituális fürdőzők között

2021.03.21. 21:55

Figyelmeztetést adott ki India egészségügyi minisztériuma a vallási hívek miatt, akik Uttarakhand állam szent városába, Haridvárba készülnek a kumbh mela nevű hindu zarándoklatra – derül ki a Reuters cikkéből.

A zarándoklatot 12 évente rendezik meg. A rendezvény több héten át tart, összesen körülbelül 150 millió ember vesz rész rajta, és félő, hogy a Gangesz folyó partján rituális fürdésre összegyűlt tömegben villámgyorsan terjed majd a koronavírus. A fővárostól 170 kilométerre északra fekvő Haridvárban naponta 40 új fertőzöttet azonosítanak, az újdelhi egészségügyi minisztérium pedig aggodalmának adott hangot, hogy az uttarakhandi hatóságok által elvégzett napi 55 ezer teszt nem lesz elég a zarándokok nagy száma miatt.

A szubkontinensnyi országban 43 976 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 óra alatt, és 197 ember vesztette életét a kórban.