Három év börtön járhat azért, ha valaki idiótának nevezi a lengyel elnököt

2021.03.23. 07:10

Három év börtön kaphat Jakub Żulczyk lengyel író, újságíró azért, mert egy Facebook-posztban „idiótának” nevezte Andrzej Duda lengyel elnököt. 

A BBC szerint Żulczyk tavaly novemberben tett közzé egy posztot, amelyben az államfőt amiatt kritizálta, hogy véleménye szerint nem érti az amerikai választási rendszer működését. Az elnök ugyanis egy tweetjében gratulált Joe Bidennek, de azt írta, hogy az eredmény megerősítéséhez az elektori kollégium jelölése is szükséges még.

Joe Biden az Egyesült Államok 46. elnöke. Andrzej Duda pedig egy idióta

– írta bejegyzésében. 

Az ügyből büntetőügy kerekedett, amelyről Żulczyk is először a médián keresztül értesült. Az ügyészek szerint a novemberi bejegyzése „sértő” és „elfoghatatlan” volt, 

a lengyelországi törvények értelmében pedig akár három év börtönbüntetést is kaphat. 

A lengyel jog ugyanis összesen kilenc törvényben szabályozza azt, hogy mi mindent tilos megsérteniük az állampolgároknak. Ezek értelmében az állami vezetők, állami szimbólumok, illetve a vallási jelképek meggyalázása bűnnek számít. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM