Eltörölte a halálbüntetést Virginia állam

Eltörölte szerdán a halálbüntetést Virginia, elsőként az Egyesült Államok déli államai közül, miután Ralph Northam kormányzó aláírta az erről szóló törvényt, amit egy hónapja szavazott meg a virginiai kongresszus.

Ezzel Virginia lesz a 23. az ötven tagállam közül, amelyben már nincs halálbüntetés.

A lépés hatalmas fordulat annak az államnak a történetében, amelyben a legtöbb elítéltet végezték ki az amerikai államok közül.

A demokrata párti kormányzó a Jarrat városi Greensville büntetésvégrehajtási központ előtt írta alá a törvényt, miután megtekintette a börtön kivégzőhelyiségét, amelyben 1991-es megnyitása óta 102 embert végeztek ki.

Northam az ünnepélyes eseményen hangsúlyozta, hogy a halálos ítéletet aránytalan mértékben alkalmazták a fekete emberekkel szemben, és egy olyan, hibás igazságszolgáltatási rendszer terméke, amely azt gyakran tévesen alkalmazza. Emlékeztetett rá, hogy 1973 óta országosan több mint 170 halálra ítéltet engedtek szabadon, miután ártatlannak bizonyultak. Felidézte annak a fekete férfinek, Earl Washington Jr.-nak a történetét is, akit 1984-ben Virginiában nemi erőszakért és gyilkosságért ítéltek el tévesen, és több mint 17 évet ült a börtönben, mielőtt felmentették, kilenc nappal a kitűzött kivégzése előtt.

A halálbüntetés eltörlését a Demokrata Párt vitte keresztül az állami törvényhozásban, ahol már második éve van többségben mindkét házban. Főleg azzal érveltek a demokraták, hogy a büntetést aránytalanul többször szabták ki feketékre, elmebetegekre és szegényekre. A republikánus pártiak ezzel szemben azzal érveltek, hogy ezáltal nem lehet majd minden esetben igazságot szolgáltatni az áldozatoknak és családtagjaiknak, valamint hogy vannak olyan kegyetlen bűncselekmények, amelyek halálbüntetést érdemelnek – írja az MTI.

Az egyesült államokbeli halálbüntetéseket nyilvántartó információs központ adatai szerint Virginiában annak brit gyarmati ideje óta csaknem 1400 halálbüntetést szabtak ki és hajtottak végre, a legutóbbit 2017-ben.

E pillanatban két férfi van halálsoron az államban, az ő halálbüntetésüket életfogytig tartó börtönbüntetésre fogják változtatni, és soha nem szabadulhatnak majd ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája