Szijjártó Péter megnyitotta a magyar pakisztáni online üzleti fórumot

A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a világkereskedelem globális visszaesése ellenére tavaly 12 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk  – nyilatkozta Szijjártó Péter az MTI-nek, miután Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel megnyitotta a magyar pakisztáni online üzleti fórumot, amelyen 40 magyar és 60 pakisztáni cég vesz részt.

A Mol a legnagyobb külföldi befektetők közé tartozik Pakisztánban, az ország energiaszükségletének jelentős hányadát biztosítja kőolaj és földgáz kitermelésén keresztül – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Eximbank 83 millió dolláros hitelkeretet nyitott magyar és pakisztáni vállalatok együttműködésének finanszírozására, hiszen előrehaladott tárgyalások zajlanak az orvosi műszerek gyártása, az élelmiszeripar és a kiberbiztonság területén – tette hozzá.

A kétoldalú kapcsolatokban fontos szerepet játszik az oktatás, ugyanis a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjas helyre 9500 pakisztáni diák jelentkezett – mondta.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Mától nem nyílnak az első ajtók

Az autóbuszok és trolibuszok első részét kordonnal zárják le.

9 órája