Rudolf
2 °C
13 °C

Csernobil ma: utazás a halál birodalmába

Файл 027
2021.04.08. 12:44 Módosítva: 2021.04.08. 21:27
Natasa Tyerescsenko 21 éves, frissen végzett kijevi egyetemista lány. Egy szerencsés véletlen folytán akadtunk össze az angolul folyékonyan beszélő túravezetővel, aki idestova három éve turistákat kalauzol a Zónába, a Kijevtől 120 kilométerre fekvő, ma már betonszarkofágba ágyazott csernobili atomerőmű közvetlen közelébe. Natasa imádja a munkáját, amit azonban csaknem teljesen ellehetetlenített a 35 évvel ezelőtti atomrobbanásnál is súlyosabb következményekkel járó csapás, a koronavírus-világjárvány. Exkluzív interjú és jelentés a Zónából.

Natalja Tyerescsenko 21 éves ukrán lány, aki minden további nélkül dolgozhatna hoszteszként, sőt, akár még a Miss Ukrajna-választáson sem lenne esélytelen – ehelyett túrákat vezet a halál birodalmába, a csernobili atomerőműtől mindössze három kilométerre fekvő Pripjatyba, ebbe a kísérteties, lakatlan szellemvárosba. Most, az utóbbi bő egy évben, mióta tombol a koronavírus-világjárvány, erősen pang az üzlet, de szombati Zoom-beszélgetésünk előtt egy nappal is Natasa még négy amerikai turistát kalauzolt az 1986. április 26-án – az ortodox húsvét idején – hajnali 1 óra 23 perc 45 másodperckor bekövetkezett robbanás előtt még ötvenezres, de idestova 35 éve lakatlan településen.

Három hét múlva a harmincötödik évfordulóját – majdnem azt írtam: ünnepeljük, de hát ennél morbidabb megfogalmazást nem is használhatnék a történelem legsúlyosabb atombalesetének.

Az úgynevezett INES-skálán, amely 1-től 7-ig terjed, mindmáig két nukleáris katasztrófa érte el a 7-es fokozatot, a csernobili és a 2011-es fukusimai, amit egy földrengés és az azt követő cunami idézett elő.

A baleset a csernobili atomerőmű negyedik blokkjában, egy rosszul megtervezett és rosszul kivitelezett, a reaktor biztonságát felmérő teszt során következett be, amit a reaktor karbantartás miatti leállítására időzítettek. A reaktor konstrukciós hibái, illetve a tesztet végrehajtó, a reaktor hiányosságait nem ismerő operátorok tevékenységén túl a balesethez további okok is hozzájárultak. A tesztet menet közben el kellett halasztani, ezért olyanok is részt vettek a kísérletben, akik nem voltak felkészítve. Ezenfelül még menet közben az eredeti terveken is módosítottak, magyarul gyakorlatilag improvizáltak. Az erőmű dolgozóinak lakhelyéül szolgáló Pripjaty városa – ahová Natasa túrákat vezet a 120 kilométerre fekvő ukrán fővárosból, Kijevből – az erőműtől mindössze három kilométerre épült.

Hogy hány halálos áldozata volt a csernobili atomerőmű 4-es blokkjában történt robbanásnak, az pontosan kideríthetetlen, mivel a szám még ma is folyamatosan nő.

Ami tény: a robbanást követően néhány óra alatt evakuálták Pripjaty városának teljes, mintegy ötvenezres lakosságát. A katasztrófát követő tíz éven belül mintegy 40 000, a kárelhárításban részt vevő ember, úgynevezett likvidátor halt meg, jobbára harmincas-negyvenes éveiben járó férfi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszámolója szerint a pajzsmirigyrák gyakorisága a Csernobil közelében élő gyermekek körében a normál szint 80-szorosára nőtt. A csernobili likvidátorok 1986-os katasztrófa után született gyermekei esetében a kromoszómakárosodás mértéke hétszerese a nukleáris balesetet megelőzően született testvéreik esetében mért értéknek.

– Nem én vagyok az egyetlen, aki hivatalosan engedélyezett túrákat szervez és vezet a tilalmi zónába – mondta Natasa, hozzátéve, hogy 2000 óta engedélyezik az ukrán hatóságok a Pripjatyba irányuló katasztrófaturizmust. – Tizenöt nagy vállalkozás, társaság alakult és működik a turizmus lebonyolítására, mintegy százötven idegenvezetővel. Én ezek egyike vagyok. Igen, komoly üzletág alakult ennek az igénynek a kielégítésére, azt nem tudom megmondani, hogy ez jó-e vagy rossz, de létezünk. És az is tény, hogy jelentős mértékben hozzájárulunk Ukrajna nemzeti jövedelmének termeléséhez. Pontosabban hozzájárultunk, mert a koronavírus-világjárvány halálos csapást mért a vállalkozásainkra, de erről majd később.

Nincs kockázata a pripjatyi túrának

Natasa elmondása szerint semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent a turisták számára a pripjatyi látogatás, és ennek az élő bizonysága maga Natasa, hiszen logikus módon, ha veszélyes lenne túrákat vezetni a 35 éve lakatlan szellemvárosba, akkor ő sem dolgozna idegenvezetőként. 

– A biztonsági rendszabályok rendkívül szigorúak, rengeteg rendőr és nemzeti gárdista (ezt csendőrnek lehetne fordítani – a szerk.) dolgozik a területen, akik megakadályozzák, hogy bárki is a sugárveszély sújtotta területre lépjen – magyarázta az útikalauz. – Ahhoz, hogy bárki is belépjen a tilalmi zónába, engedélyt kell szereznie a hatóságoktól. Tudniillik a Zónában mind a mai napig az átlagosnál erősebb a radioaktív sugárzás. Ezekre a helyekre azonban a túravezetők és természetesen a turisták nem lépnek be. Ezért van az, hogy a belépés csak profik – mint amilyenek mi is vagyunk – szervezésében megengedett.

Natasának különböző vizsgákat kellett letennie, hogy hivatalosan engedélyezett túravezető lehessen. 

– Töviről hegyire ismerem a környék történelmét, hogy hová veszélyes és hová veszélytelen belépni, alapvető egészségügyi és nukleáris ismeretekkel rendelkezem – mondta újdonsült ismerősünk. – Még véletlenül sem tévedhetnénk sugárveszélynek kitett helyekre, már csak ezért sem, mert azokat rendőrök őrzik. Csakis a kijelölt útvonalakon haladhatunk a turistáinkkal. Geiger–Müller-számlálók vannak nálunk, amelyek folyamatosan mutatják a bennünket érő sugárzás mértékét.

A közvélemény szemében létezik Csernobil, amelynek a neve egybeforrt az atomerőművel, sokan nem is tudnak arról, hogy van egy Pripjaty nevű város is.

Pripjatyban a legmegrázóbb a romos kórháznak az újszülöttrészlege, ahol még a mai napig megvannak a csecsemők elhelyezésére szolgáló fémkosarak. A kismamákat rá akarták venni az orvosok, hogy vetessék el a magzataikat, mert úgyis betegen jönnének világra a sugárzás miatt, de sokan erre nem voltak hajlandóak...

Ezt kell tudni a tilalmi zónáról, de ennél sokkal érdekesebb Natasa története.

– Huszonegy éves vagyok, és tavaly végeztem a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetemen – kezdi a vállalkozó kedvű lány. – Persze akkor még javában egyetemista voltam, amikor belevágtam ebbe a tevékenységbe. Vissza kell mennem az időben kisgyermek koromig. Hallott már a Stalker nevű videójátékról?

A Stalker csábította

Be kell vallanom ezen a ponton, mivel nem ugyanahhoz a korosztályhoz tartozunk, nekem a Sztalker csak Andrej Tarkovszkij 1979-es, egyszerre zseniális és nyomasztó filmjét jelenti.

– Igen, a filmet magam is többször megnéztem, de létezik egy olyan videójáték, amit ukrán fejlesztők alkottak meg a Microsoftnak, és amely egy alternatív valóságban játszódik egy feltételezett második csernobili nukleáris katasztrófa idején – világosított fel a videójátékokban nálam lényegesen járatosabb Natasa. – No hát, én éjjel-nappal ezt a játékot nyomkodtam tizenkét éves koromban, és teljesen rabul ejtett a Zóna. Meg aztán gyerek voltam, a veszély, mint olyan, eszembe sem jutott, csak a kíváncsiságom tombolt. Persze, ahogy egyre idősebb lettem, és közeledtem a tizennyolcadik születésnapomhoz, elolvastam mindent, amit a sugárzásról tudni kell.

Natasát szó szerint rabul ejtette a videójáték és annak valóságbeli modellje, a Zóna.

– Kisgyerekként csupa olyan dolgok érdekeltek, amelyek olyan fiús játékok voltak, lövöldözés, puskák, autók, ilyesmi. Szóval, alaposan hozzáolvastam a játékhoz, és megtudtam, hogy a Stalker fejlesztői sokat jártak a tilalmi zónában, hogy élethűek legyenek a helyszínek a játékban. És elhatároztam, hogy én is elmegyek oda. Ó, istenem, mennyire vágytam oda! Csakhogy tizennyolc év alattiak tilos oda a bejárás. Ezért aztán várnom kellett.

Időközben Natasa alapos kutatómunkába fogott. Megtudta, hogy léteznek hivatalosan engedélyezett túrák, vállalkozások. A kíváncsisága sokkal erősebb volt a radioaktív sugárzástól való félelménél. És amikor elérte a korhatárt, azonnal befizetett egy túrára.

– Óriási csalódás volt – vallja be. – Ötvenen szorongtunk egy buszon, az egész arra ment ki, hogy minél nagyobb profitot zsebeljen be a vállalkozó, minél több embert vigyen be a Zónába minél rövidebb idő alatt. Rögtön tudtam, hogy én ennél sokkal jobbra, többre vagyok képes. Akkor már több mint öt éve álmodoztam arról, hogy túrákat fogok vezetni a Zónába. És egészen másra számítottam, mint amit kaptam. Úgyhogy elkezdtem intézni az engedélyt, hogy magam is túravezető lehessek. Nem volt egyszerű. Számos vizsgát kellett letennem, hivatalokba járnom papírokért, de a végén sikerült. Szerencsém is volt, mert ismertem egy embert, aki a Zónában dolgozott, és aki jó kapcsolatokkal rendelkezett az egyik utazási irodához, amely túrákat szervezett.

Őzek, hiúzok, jávorszarvasok

A túra, amelyen Natasa részt vett, annyira silány volt, hogy semmi újat nem adott a lánynak, az igazat megvallva, ő már akkor is többet tudott a Zónáról, mint maguk a túravezetők. Úgyhogy mielőtt beadta volna a kérvényt a túravezetői engedély megszerzésére, kalandos lépésre szánta el magát.

– Beszöktem a zónába – mondja, mintha csak arról beszélne, hogy gyerekcsínyként ellopott egy tábla csokit a sarki ABC-ben. – Azaz megvalósítottam a videójátékot, én magam lettem a Stalker. Hét napot töltöttem a Zónában, bujkálva, rejtőzködve, nehogy észrevegyenek az őrök. 2018 márciusát írtuk, rettenetesen hideg volt, és mivel sátrat sem vittünk magunkkal, csak hálózsákokat, majdnem megfagytunk. A Zónában még nyáron is hideg van. Hárman voltunk, két srác kísért, mert azért annyira nem vagyok bátor, hogy egyedül bemerészkedtem volna oda. Ha úgy tetszik, ők voltak a testőreim. Emellett eljártam egy edzőterembe is, hogy fizikailag felkészüljek a felderítőakcióm viszontagságaira. A Zóna területe 2600 négyzetkilométer, hatalmas területről beszélünk.

Natasa bizonyos prekoncepciókkal szökött be a Zónába. Azt hitte, a sugárzás következtében fura mutánsokkal, kétfejű őzekkel, nyulakkal, szarvasokkal fog találkozni, de semmi ilyesmi nem várt rá.

– A Zóna tulajdonképpen olyan, mint egy hatalmas rezervátum, természetvédelmi terület, hiszen az állatok itt háborítatlanul élnek, szaporodnak. Őzekkel, hatalmas jávorszarvasokkal, farkasokkal és nyulakkal találkoztunk, sőt, még hiúzokkal is. Medvék nincsenek itt, farkas is kevés. De a jávorszarvas nagyon gyakori. Szóval, két hónappal az illegális látogatásom után elkezdtem a túravezetői tevékenységet. Egyébként a mai napig fosztogatnak Pripjatyban. Sok, a kitelepítés utáni beltéri fényképen lehet látni, hogy gázálarcok hevernek szanaszét: ezeket is fosztogatók hozták elő az épületek pincéiből avégett, hogy a bennük lévő ezüstből készült szűrőt kiszedhessék és értékesíthessék. Ez a jelenség sajnos szinte mindennapos: 2007 januárjában és 2008. október 31-én is sikerült lefülelni egy-egy teherautóval felszerelkezett radiátortolvaj-bandát.

Natasa elszegődött egy nagy idegenforgalmi ügynökséghez, akkor még nem rendelkezett elegendő ismerettel, hogy saját vállalkozást alapítson. Aztán idővel már önálló vállalkozóként kezdett dolgozni, de továbbra is szerződéses viszonyban maradt a mamutcéggel.

És akkor beütött a világjárvány…

– Ma már magamnak keresek pénzt, nem a cégnek. Sajnos azonban egy éve beütött a Covid–19, pedig a 2019-es év ragyogó volt üzleti szempontból, rengeteget segített az HBO Csernobil című filmsorozata is. Dőltek a nyugati turisták, és igen, dőlt a pénz is. Azt hittük, a 2020-as év igazi boom lesz, már egy évre előre le voltak foglalva a túrák! De aztán jött tavaly márciusban a lockdown, és mindennek vége lett. Vagy majdnem vége lett, mert azért csörgedeztek a nyugati turisták, ahogy mondtam, tegnap is bevittem négy amerikait a Zónába, de például rengeteg kanadai visszamondta, akik pedig már áprilisra foglaltak nálam túrákat. Sok vállalkozás tönkrement, és hát pár napja megint bevezették a lezárást Kijevben, nem tudom, mikor lesz vége ennek az egész mizériának. Én még viszonylag szerencsés vagyok, mert 21 éves létemre még a szüleimnél lakom, tehát nem fenyeget a veszély, hogy éhen halok. De sok olyan túraszervező cégről tudok, amelyik tönkrement, lehúzta a rolót.

Natasának nagy tervei voltak 2021-re, vállalkozását ki akarta terjeszteni Németországra, már felvette a kapcsolatot ottani utazásszervezőkkel, de a koronavírus mindent romba döntött. Most a társasjáték nulladik kockájára kellett visszaugrania. 

– Úgy kalkulálunk, hogy őszre valamelyest normalizálódik a helyzet. Jómagam nagyon aktívan jelen vagyok a közösségi médiában, leginkább az Instagramon, ahol 250 000 követőm van, no meg az új platformon, a TikTokon, már hárommillió like-ot gyűjtöttem, csak az oroszul beszélő követők körében. Szóval, készülök a nagy visszatérésre a Chernobyl Welcome nevű vállalkozásommal. 

Egy dolgot nem kerülhetünk ki. Natasa szülei már bőven éltek 1986-ban, vajon nem érintette-e őket a nukleáris katasztrófa?

– Apa és anya 35 éve még gyerek volt, és arról beszéltek nekem, hogy a robbanás után a kijevi gyerekeket nagy számban kitelepítették a városból távoli nyári táborokba, mivel a gyerekek szervezete kevésbé ellenálló a sugárzással szemben, mint a felnőtteké – idézte fel a kijevi lány. Két hónapot töltöttek ezekben a táborokban. Aztán visszaengedték őket. De arra emlékszem, hogy a szüleim mesélték, a május elsejei felvonulást megtartották Kijevben, a szovjet kormány ezzel akarta demonstrálni, hogy nincs semmi baj. Aztán mégis volt, mert a felvonulás résztvevői közül sokat meghaltak a sugárfertőzés következtében.

Natasa édesanyja 1986 óta pajzsmirigyproblémával él együtt, nem igazán beteg, de mostanában meg kell operálni. Azonban sok ismerősük pajzsmirigyrákot kapott, és meg is halt. Natasának azonban nincs semmi baja. 

– 2019-ben havonta legalább huszonöt túrát vezettem, mostanában ennek csak a töredékét sikerül, mondom, a minap volt ez a négy amerikai vendégem. Magyarokra nem nagyon emlékszem – teszi hozzá Natasa. – Meg kell mondanom, imádom a munkámat, nem is tudnék elképzelni más foglalatosságot magamnak. Egy-egy túra nemcsak a vendégeimnek, hanem nekem is életre szóló kaland, mivel nincs két egyforma kirándulás. Egy- és ötnapos túráink vannak, illetve ahogy a kedves vendég parancsolja. Attól függ, hogy mennyire fizetnek be. Már az egynapos túrán is rengeteg mindent megmutatunk nekik, persze egy ötnapos kirándulás sokkal átfogóbb. Ilyenkor valamelyik csernobili szállodában alszunk, és ott is étkezünk. A pripjatyi nagy szállodában, a Hotel Polisszjában természetesen nem lehet lakni. Az egynapos túra ára, ebéddel együtt, 380 euró. Szerintem nem sok, ebben a biztosítás, a különböző engedélyek ára is benne van, az én profitom ennek a 380 eurónak csak a csekély töredéke.

De ahogy Natasa fentebb említette, mostanság éppen hogy csak a túlélésre elegendő a bevétel. Harmincöt évvel a nukleáris katasztrófa után a pandémia küldte padlóra a gazdaságot. De nemcsak Ukrajnáét, hanem az egész világét. 

(Borítókép: Gáll András / Index)