Ferenc
11 °C
30 °C

Ezért nem lehetett soha király Fülöp herceg

2021.04.10. 20:31
II. Erzsébet férje nehezen fogadta el, hogy ő az egyetlen az országban, akinek a gyerekei nem vehették fel a nevét.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg 74 évig voltak házasok, ám Fülöp esetében soha nem merülhetett fel, hogy uralkodó legyen az Egyesült Királyságban. Sőt hercegként is alig akarták elismerni a szigetországban.

Fülöp herceg görög és dán királyi hercegként született, ám ezekről a címeiről lemondott, és felvette az anyai nagyszülők vezetéknevét, miután eljegyezte az akkor még csak hercegnő Erzsébetet. Fülöp Mountbatten az esküvője után kapta meg VI. György királytól az Edinburgh hercege címet 1947-ben, ám hivatalosan csak 1957-ben lett brit herceg a feleségének köszönhetően. Királyi címet ugyanis az uralkodóházban a 19. század óta nem lehet házasság révén elnyerni. Ellenben ha egy herceg lép a trónra, az ő felesége automatikusan királyné lesz. Kivételt képez ezalól Kamilla hercegné, aki a Károllyal kötött házasságakor elfogadta ezt. 

Kapcsolódó

II. Erzsébet örök kísérője képekben

Lemondott görög és dán hercegi címeiről, amikor feleségül kérte Erzsébet hercegnőt. Harcolt a II. világháborúban, imádta a lovaspólót.

1952-ben, VI. György halála után Erzsébet következett a trónon, ám apró gondba ütköztek: mi legyen az királyi ház neve? Logikusnak tűnt, hogy Erzsébet Fülöp családnevét használva kezdjen bele egy új vonalba. Felmerült a House of Mountbatten, valamint Fülöp javaslatára a House of Edinburgh. Erzsébet nagyanyjának azonban nem nyerte el a tetszését az ötlet, így Winston Churchillhez fordult segítségért. A brit miniszterelnök javaslatára hirdették ki, hogy Erzsébet és utódai a Windsor-ház tagjai maradnak. Fülöptől ekkor hangoztak el a már-már ikonikus szavak:

Egy senki vagyok, csupán egy elcseszett amőba. Én vagyok az egyetlen férfi ebben az országban, akinek nem engedélyezett, hogy a saját nevét adja a gyerekeinek.

Később, 1960-ban, miután a nagyanyja meghalt, és Churchill távozott a politikából, II. Erzsébet kijelentette, hogy a család azon tagjai, akiket nem illet meg az „Ő királyi fensége” megszólítás vagy a hercegi és hercegnői cím, használhatják a Mountbatten–Windsor nevet.