Németországban a beoltottak nagyobb szabadságra számíthatnak

További Külföld cikkek
-
Távozik Klaus Schwab a Világgazdasági Fórum igazgatóságából
- Nyilvános lincselés Ecuadorban – a nyílt utcán, élve égettek el egy brit férfit
- Hivatalos: agyvérzés és szívelégtelenség okozta Ferenc pápa halálát
- Így zajlik majd Ferenc pápa temetése, az is lehet, hogy nem teljesítik a kívánságát
- Félárbócra eresztik a világ minden táján az amerikai zászlót, de a fegyverropogás nem csitul Ferenc pápa halála után
Az új kutatási adatokra hivatkozva Jens Spahn bejelentette, hogy a beoltottak a „szabadság szélesebb spektrumát” élvezhetik már a közeljövőben.
Spahn szerint
A MÁSODIK DÓZIS UTÁN KÉT HÉTTEL
saját szemükkel tapasztalhatják már a korlátozások feloldását.
Németország arra törekszik, hogy a lassú oltási program és a járvány harmadik hulláma dacára legalább némileg visszatérjen az élet a szokásos kerékvágásba.
Mire jogosít fel a teljes oltás Németországban?
Az egészségügyi miniszter jelezte, hogy a teljesen beoltottak a közeljövőben utazhatnak, boltokban vásárolhatnak, és fodrászhoz járhatnak anélkül, hogy fel kellene mutatniuk egy negatív gyorstesztet.
„A teljesen beoltottakat ugyanúgy fogják kezelni, mint azokat, akiknek negatív a Covid-tesztje” – nyilatkozta Jens Spahn a Bild am Sonntagnak, a napilap vasárnapi kiadásának.
A miniszter azonban hozzátette, hogy a lazítás a harmadik hullám lecsengése után várható, miután kivizsgálják, hogy a szolgáltatások megnyithatók-e gyorstesztes igazolás nélkül is.
A Robert Koch Intézet tanulmánya szerint a teljesen beoltottaknak nem kell karanténba vonulniuk.
Kutatásuk szerint 15 nappal a második oltás beadása után kisebb a fertőzésveszély, mint a tünetmentes fertőzöttek esetében, akik ez alapján negatív gyorsteszttel rendelkeznek.
Németországban egyébként eddig a lakosság több mint 12 százaléka, több mint 10 millió ember kapta meg a kétdózisú oltás legalább első adagját.
A németek betiltanák a külföldi utazást
A jelenlegi körülmények között a németek 64 százaléka betiltaná a külföldi utazást – ezt állapította meg a DPA, a német hírügynökség megbízásából készített közvélemény-kutatás.
A megkérdezettek csupán 26 százaléka ellenzi az utazási korlátozást, 10 százaléka pedig nem válaszolt a kérdésre.
A berlini kormány fontolóra vette, hogy ideiglenesen betiltja az utazást népszerű külföldi nyaralóhelyekre, miután országos vita kerekedett a külföldi utazások engedélyezéséről.
A polémia azután robbant ki, hogy a földközi-tengeri Mallorca szigetét – amely sok német nyaraló kedvelt úti célja – törölték a kockázatos térségek listájáról.
(Borítókép: Egy idős nő halad át az úton Berlinben a koronavírus-járvány miatti második lezárás alatt 2020. december 23-án. Fotó: Stefanie Loos / AFP)