Gizella
9 °C
14 °C

Egymilliárd dollárt követelnek az Ever Given tulajdonosaitól

2021.04.11. 15:57

Csak akkor hagyhatja el az Ever Given Egyiptomot, ha a hajó tulajdonosa, az Evergreen 1 milliárd dollárt fizet a Szuezi-csatornát felügyelő hatóságnak – írja a Business Insider.

A hajó itt marad addig, amíg a vizsgálatok véget nem érnek, és nem fizetik ki a kompenzációt

– mondta Osama Rabie, a csatornahatóság elnöke.

Hozzátette: ha az Ever Given tulajdonosai nem fizetnek, akkor bíróságon próbálják meg érvényesíteni követelésüket, és a hajót sem engedik útjára. Mindemellett azt szeretné, ha peren kívül tudnák rendezni az ügyet – hangsúlyozta. 

A cégnek azért kell ennyit fizetnie, mert az Ever Given – azáltal, hogy eltorlaszolta a Szuezi-csatornát – jelentős károkat okozott a helyieknek. A befizetett pénzből fogják fedezni azt, hogy a hajó kiszabadításán, majd a csatorna medrének helyreállításán körülbelül 800 embernek kellett napokon át dolgoznia, és külön emiatt kellett új felszereléseket, gépeket vásárolniuk. 

Ezenfelül annak a  körülbelül 400 hajónak a tulajdonosát is ebből az összegből fogják kártalanítani, amely az Ever Given miatt rekedt meg a csatornánál. Eric Hsieh, az Evergreen Marine Corp elnöke viszont ez utóbbira reagálva úgy nyilatkozott, hogy emiatt nem nekik kell majd fizetniük, hanem a biztosítónak.