Paszkál
10 °C
15 °C

Franciaországban megnyílt az első autós oltóhely

2021.04.13. 22:12

Megnyílt Franciaországban kedden a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból – írja az MTI.

A Saint-Jean-de-Védas településen kialakított központban naponta száz embert tudnak beoltani.

„Az ötletgazda a helyi Saint-Jean klinika, amely a prefektúrának és a regionális egészségügyi hatóságnak néhány héttel ezelőtt javasolta a kísérlet elindítását" – mondta Alexandre Pascal, az egészségügyi hatóság részéről az AFP hírügynökségnek. Hozzátette, hogy az újfajta lehetőséget egyelőre kiegészítésnek tekintik a klinikán januárban megnyitott hagyományos nagy oltóközpont mellett, s a lehetőségei is „szerények".

„Minden jó szándéknak örülünk, és meglátjuk, hogy lesz-e igény erre a megoldásra" – hangsúlyozta az illetékes.

A magánklinika tavaly költözött ki Montpellier belvárosából a szomszédos településre, ahol az A9-es autópálya mentén egy parkolóval is rendelkezik. Itt alakították ki az autós oltóhelyet.

„Megjelentek a Covid miatt a nozokomiális fertőzések, ezért megnyugtató lehet a honfitársainknak, ha nem kell bejönniük az intézménybe" 

– mondta Lamine Gharbi, a klinikát üzemeltető Cap Santé magánkórházi cégcsoport elnöke.

Az oltásra előzetesen regisztrált autósok a hagyományos oltóközpontokban megszokott eljárást követnek: a parkolóba érkezésük után az illetékesek ellenőrzik a személyazonosságukat, majd ki kell tölteniük egy kérdőívet, ha szükséges, orvossal konzultálnak, majd egy orvos vagy egy ápoló beadja nekik az oltást.

„A nagy különbség, hogy az emberek mindezt a gépkocsijukban csinálják végig" – mondta Alexandre Pascal.  

A prioritást élvező foglalkozási ágakban dolgozókon kívül a legalább 18 éves krónikus betegek és minden legalább 55 éves kérheti az oltást.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedd estig a teljes lakosság 17, a felnőtt lakosság 21,6 százaléka, azaz több mint 11,3 millió francia kapta meg az első vakcinadózist, és 4 millióan, a teljes lakosság 6, a felnőtt lakosság 7,7 százaléka mindkét adagot.