Szervác, Imola
12 °C
16 °C

Japán attól tart, hogy szövetségesei kihagyják a buliból

000 9638PU
2021.04.13. 11:52
Miközben az Egyesült Államok és Kína egymással versenyez, az Európai Uniónak és Japánnak szorosabban kellene együttműködnie – véli Michito Tsuruoka, a tokiói Keio Egyetem közigazgatási karának tanára. A kutató a Külgazdasági és Külügyi Intézet konferenciáján tartott előadást, az eseményt követően pedig az Indexnek elmondta: Donald Trump amerikai exelnök külpolitikája miatt korábban elindult a közeledés, a Biden-adminisztrációban azonban az EU ismét Washington kegyeit keresi. Mindeközben Japán a nagyhatalmi rivalizálás frontvonalában keresi a szövetségeseket, Michito Tsuruoka szerint ugyanis Kína felemelkedése biztonsági kihívást jelent. A tokiói kutató a hosszú távú kilátásokat illetően sem optimista, szerinte a nyugati világnak fel kell készülnie arra, hogy Peking tartós dominanciát akar kialakítani a világban.

A rendszerváltást követően Japán sokat segítette a V4-országok nyugati integrációját. Az elmúlt évek azonban inkább Kína regionális térnyeréséről szóltak. Hogyan értékelik ezt Tokióban?

Kína megjelenésének vegyes a megítélése. Egyrészt az Európát gyengítő, „Oszd meg, és uralkodj” elv kínai diplomáciáját látják benne, miközben igyekeznek nem túlértékelni annak jelentőségét. A Kína és Közép-Kelet-Európa közötti, 17+1 Együttműködés valójában nem multilaterális szervezet, hanem kormányközi, bilaterális megállapodások halmaza. Ez az informális jelleg elvesz a szervezet súlyából, miközben a térség kisebb államainak, például a Balkánnak fontos csatorna, hogy magas szintű kapcsolatokat ápoljanak Kínával. Ugyanakkor például Lengyelországnak már – érthetően – nincs ínyére az ügyek regionális szintű megközelítése, méreténél fogva lenne keresnivalója Peking közvetlen kapcsolataiban. Kínának mindenesetre kényelmes ez a megoldás, miközben a korlátozott eredmények miatt a közép-kelet-európai régióban érezhető egy általános kiábrándultság a Kínával történő együttműködéssel kapcsolatban. 

Korábbi tanulmányában azt írja, hogy az Egyesült Államok és Kína között elszabaduló konfliktusban az Európai Uniónak Japánnal kellene szorosabbra fűznie az együttműködést. Hogy áll most ez a folyamat?

A korábbi amerikai elnök, Donald Trump sokat tett az EU és Japán szorosabb együttműködéséért. Trump diplomáciája megijesztette szövetségeseit, hiszen egy befelé forduló külpolitikát hirdetett meg, kilátásba helyezte az amerikai csapatok kivonását országunkból. Ennek következtében pár hónappal Trump beiktatása után megszületett az unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodás – ezért végül is az amerikai exelnöknek lehetünk hálásak. Érdekes, hogy mióta Joe Biden váltotta Trumpot, az EU ismét inkább az Egyesült Államokkal keresi a kapcsolatot, az észak-atlanti kapcsolatok mögött nagyobb lett a politikai tőke. Japán szerepe ezért ismét leértékelődik.

Személy szerint ezt aggasztónak tartom, hiszen olyan témák kerültek ismét előtérbe, mint a klímaváltozás, Irán, Oroszország és Kína betörése. Mindenközben Japán az Egyesült Államok és Kína közötti konfrontáció frontvonalában áll, ezért aggodalommal figyeljük, amikor a nyugati szövetségesek elfordítják tekintetüket a Kelet-Ázsiában zajló folyamatokról. Kínával ugyanis kezdeni kell valamit, s bár ebben a kérdésben a Biden-adminisztrációnak is határozott álláspontja van, Brüsszel vonakodik észrevenni ezt. Persze az EU és az Egyesült Államok egymásra találásakor mindig erősebb a retorika, mint a konkrét tartalom, még az sem derült ki, hogy sikerül-e előrelépni a kijelölt témákban. Japán most keresi azokat pontokat, ahol jobban érvényesíteni tudja érdekeit ebben az észak-atlanti közeledésben. 

Kínáról mint fenyegetésről beszél. UgyanakkorJapán és az EU gazdasági kapcsolatai is töretlenül erősödnek a feltörekvő kelet-ázsiai országgal. A Japán és Kína közötti kereskedelmi forgalom például 2020-ban a világjárvány ellenére is rekordot döntött, az EU pedig egy szabadkereskedelmi megállapodás aláírásán dolgozik Pekinggel. 

Ez így van, ezért sincs konszenzus Tokióban arra vonatkozóan, hogy mit kezdjünk Kínával. Ha a japán külügy- vagy hadügyminisztérium hivatalnokai ülnének itt velünk, végig Kína felemelkedésének veszélyéről, a biztonságpolitikai dimenzióról beszélnének. Ha viszont a Keidanrent, a japán kereskedelmi kamarát kérdeznénk meg, ők a lehetőségekről beszélnének. Az üzleti életet nem érdekli a biztonságpolitika, ők pénzt akarnak keresni Kínában, kereskedni akarnak. A két ország között nagyon mély kölcsönös gazdasági függőség alakult ki, ami csökkenti annak kockázatát, hogy elszabaduljon a konfliktus.

Mindkét kérdés fontos a kormányzás szempontjából. De ezzel ugyanígy vannak most mindenhol, az Egyesült Államok és Németország is. Egyre hangsúlyosabban jelennek meg ugyanakkor a kapcsolatokban az emberi jogi kérdések, ebben egyébként az Európai Unió élen jár. A folyamat a leválasztás, a decoupling irányába mutat: miközben a nyugati országok és Japán is igyekszik politikailag távolabb tartani Kínát, próbálja megőrizni a mindkét fél számára fontos gazdasági kapcsolatokat is.

Nem gondolja, hogy a nyugati világ és a Kína közötti konfliktusnak a kulturális vetülete nem kap elég súlyt? Talán a probléma a két civilizáció közötti, teljesen eltérő értékrendben keresendő, amiben lassú, kölcsönös tanulással lehet előrelépés? 

Nem vagyok túl optimista a hosszú távú együttműködéseket illetően. Egyrészt egy szocialista országról beszélünk, ideológiájában teljesen máshol vannak a hangsúlyok. Másrészt pedig Kína, az mégiscsak Kína: egy több ezer éve létező civilizáció, aminek még az országneve (Csongguo) is azt jelenti, hogy a középső birodalom. Vagyis hogy ők vannak a világ közepén. Diplomáciájuk történelmi hagyatéka is ennek a központi szerepnek az elismertetésére épült. Kelet-Ázsiában egy hűbéri rendszert alakítottak ki a környező országokkal, aminek Kína volt a középpontja. A nyugati civilizációnak tehát arra kell felkészülnie, hogy Kína természetéből adódóan domináns szerepre fog törekedni a világban.  

(Borítókép: Yoshihide Suga japán miniszterelnök (székhelye: 2. j) találkozik Antony Blinkennel (2. b), az amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin (b) amerikai védelmi miniszterrel Tokióban 2021. március 16-án. Fotó:  Eugene Hoshiko / POOL / AFP )