Pongrác
12 °C
23 °C

A CanSinoBIO kínai vakcinája nem okoz vérrögképződést

2021.04.14. 12:06

A CanSinoBIO kínai gyártó szerdai közlése szerint virálisvektor-technológiára épülő, koronavírus elleni vakcinája nem okozott vérrögképződést eddigi alkalmazása során.

A gyógyszerészeti cég a hongkongi tőzsdére eljuttatott közleményében rámutatott: az általa gyártott oltóanyagban használt adenovírus különbözik a brit és az amerikai gyártók hasonló technológiára épülő oltóanyagaitól. Hangsúlyozták: egyetlen vérrögképződési problémával járó súlyos esetet sem jegyeztek fel az eddigi mintegy egymillió dózis beadásával összefüggésben.

A közleményt a gyártó amiatt adta ki, hogy az AstraZeneca és a Johnson & Johnson alkalmazása esetében fellépett komplikációk miatt a kínai gyártó részvényeink értéke is 13,7 százalékkal esett a sanghaji, valamint 18,4 százalékkal a hongkongi tőzsdén.

A CanSinoBIO közlése szerint az egydózisos oltóanyag, amelyet a kínai hadsereggel közösen fejlesztettek ki, a klinikai tesztek eddigi eredményei alapján 65,7 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid–19-cel szemben. A súlyosabb megbetegedések kialakulása mindazonáltal az esetek 90,9 százalékban elkerülhető volt. A vakcina fejlesztésében kulcsszerepet betöltő tudós a kínai állami televízióban azt mondta: a védőoltás egy dózissal fél évre, míg egy második dózis beadását követően akár két évre is védelmet nyújthat a koronavírus ellen.

Bár egy időn át úgy nézett ki, hogy Magyarország rendel a vakcinából, ebből Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint egyelőre nem lesz semmi.

A CanSinoBIO oltóanyaga Kínában negyedikként február végén kapta meg a feltételes piaci engedélyt, a Sinopharm és a SinoVac vakcinái után. Az új oltóanyaggal a koronavírus génjeit egy génmódosított vírus segítségével juttatják az emberi sejtekbe, amelyek erre reagálva antitesteket termelnek. A többi, korábban engedélyezett kínai fejlesztésű vakcina ettől eltérően inaktivált, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen koronavírust tartalmaz.