Ez a poszt a következő Percről percre része:

Angliában is megjelent az indiai mutáns

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Valószínűleg szükség lehet egy harmadik dózis beadására a második vakcinától számított 12 hónapon belül – mondta Albert Bourla, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója egy ma nyilvánosságot kapott online beszélgetésen, amelyről a CNBC számolt be.

    Bourla szerint továbbá az is elképzelhető, hogy a koronavírus egyfajta szezonális járvánnyá alakul majd át, és évente szükséges lesz ellene a védőoltás. Természetesen ebben a különféle variánsoknak lehet kulcsszerepe.

    Kapcsolódó

    A Pfizer vezérigazgatója szerint harmadik dózisra is szükség lehet

    Albert Bourla azt sem zárta ki, hogy évente újra kell majd oltani.

  • A francia orvostudományi akadémia azt javasolja, hogy hat hétről hat hónapra növekedjen a Pfizer–BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcinák két dózisának beadása közti időtartam az 55 évnél fiatalabbak esetében, hogy minél többen megkaphassák az első oltást.

    Szerintük ezzel fel lehetne gyorsítani a tömeges oltási kampányt, és gyorsabban el lehetne érni a a közösségi immunitást.

    Az akadémia azt is javasolja, hogy a fertőzésen már átesetteket csak hat hónappal később oltsák be. Felhívták a figyelmet, hogy az mRNS típusú vakcinák egyetlen dózisa is gyorsan nagyon magas szintű védettséget biztosít az oltás után 15-20 nappal.

    Mint írták, a koronavírus fertőzőbb brit variánsa jelenleg a legelterjedtebb Franciaországban, amely miatt elengedhetetlen az oltási kampány további gyorsítása.

  • A koronavírus elsőként Indiában detektált mutánsát már az Egyesült Királyságban is kimutatták.

    Április 14-ig a B.1.617 elnevezésű variánst összesen 77 esetben azonosították az országban.

  • A portugáliai régiók többségében rövidesen lazítanak a járványügyi szigorúsági szabályokon, de csak azokon a területeken, ahol a betegség terjedése már nem fenyegető − jelentette be António Costa miniszterelnök.

    A könnyítések jövő héten lépnek életbe. Nyithatnak a főiskolák, egyetemek, mozik, bevásárló központok. Az éttermek teraszai szintén megnyílhatnak, de továbbra is érvényben lesznek a fertőzések terjedését akadályozó szabályok. A köztéri események, esküvők, keresztelések megtarthatók, de csakis zárt körben.

  • Izraelben szombattól közterületeken eltörlik a maszkviselési kötelezettséget, ugyanis radikálisan lecsökkent a vírus okozta megbetegedések száma, jelentette be Juli Edelstein egészségügyi miniszter.

    A fertőzési ráta az országban a sikeres oltási kampánynak hála nagyon alacsony, ezért lehetséges a korlátozások enyhítése

    közölte Edelstein 

    Zárt helyeken a maszkviselés még továbbra is kötelező.

  • Megfelelőnek bizonyult a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) orvosbiológiai központjának összes tesztjén a Szputnyik V vakcina − jelentette be Igor Matovič szlovák kormányfőhelyettes.

    A vakcina a SAV orvosbiológiai központja által készített 14 tesztből a tizennegyedikben is jelesre vizsgázott

    − mondta a pénzügyminiszteri posztot is betöltő kormányfőhelyettes, aki kiemelte: amennyiben a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) nem vonta volna kétségbe a vakcina reputációját, akkor azzal „akár már holnap” meg lehetett volna kezdeni az oltást. A „durva hazugság” miatt azonban még kell várni a vakcina tesztelésének magyarországi eredményeit.

    Szlovákia 2 millió darab orosz vakcinát rendelt, ebből eddig 200 ezer érkezett meg az országba.

  • Számos indiai kórház küzd a szabad ágyak és az oxigén hiányával, miközben a dél-ázsiai országban csütörtökön rekordszámú, több mint 200 ezer újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a járvány második hullámában, amelynek góca a tehetős, nyugat-indiai Mahárástra állam.

    Az Egyesült Államok után a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet Indiában jegyezték fel.

    A kormány szerint a fertőzöttek számának drasztikus növekedése a fizikai távolságtartás hiányának tudható be.

    Az ország maximális kapacitáson állít elő oxigént két napja, mégis behozatalra szorul, az egészségügyi minisztérium 50 ezer tonna oxigént tervez importálni.

    A Reuters hírügynökségnek egy szemtanú elmondta, hogy az újdelhi Lok Najak (LNJP) kórházban, amely a koronavírus-fertőzötteket kezelő legnagyobb indiai intézmény, előfordul, hogy egy ágyon akár 2-3 beteg osztozik egyszerre.

  • Anglia minden régiójában csökkentek a bejelentett koronavírusos esetek a legutóbbi heti jelentések szerint. 

    A legtöbb esetet Yorkshire és Humber régiókban regisztrálták, a legkevesebbet pedig Délnyugat-Angliában

     

     

     

  • A skót miniszterelnök is megkapta első koronavírus-oltását. Nicola Sturgeon az AstraZeneca vakcináját kapta meg.

    Csütörtökig már két és fél millióan kapták meg legalább az első oltásukat Skóciában.

  • Nem kielégítő a Covid–19 elleni védőoltás iránt az orosz lakosság körében megmutatkozó igény, de Vlagyimir Putyin elnök személyes példája kedvező hatással lesz a vakcináció ütemére – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Putyinról, aki szerdán kapta meg a védőoltás második komponensét, a szóvivő azt mondta, hogy nem tapasztalt mellékhatást. Moszkva nem nevezte meg, hogy a forgalomba került három orosz vakcina közül melyiket injekciózták be az elnöknek.

    A Kommerszant című napilap szerint eddig hétmillió ember kapott védőoltást Oroszországban. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közölte, hogy közülük mintegy egymillióan a fővárosban kapták meg a vakcina első komponensét. Mindkét dózissal több mint 820 ezer embert oltottak be Moszkvában.

    Szobjanyin szerint a teljesen beoltottak között csak elvétve akadt olyan, aki megbetegedett. Moszkvában a vakcináltak csaknem 45 százaléka 60 év feletti.

    Az orosz operatív törzs által csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8944-gyel 4 675 153-ra emelkedett. Moszkvában 2455 új esetet mutattak ki, ami 34 százalékkal több az előző napinál. Ezzel itt az ismertté vált fertőzöttek száma itt 1 056 223-ra nőtt.

    A napi növekmény országosan 0,19 százalék, az új esetek 12,4 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek szám 269 307-re csökkent, a halálos áldozatoké 398-cal 104 398-ra, a felépülteké pedig 10 225-tel 4 301 448-ra emelkedett.

    Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 124,7 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 305 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 507 962 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

    Az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közölte, hogy technológiatranszfer-megállapodást írt alá a GL Rapha és az ISU ABXIS vállalattal. Utóbbi két hét múlva a dél-koreai Jonginban elkezdi gyártani a Szputnyik V-t – számolt be az MTI.

  • Toshihiro Nikai, a japán kormányzópárt elnöke úgy nyilatkozott, hogy lehetséges, hogy lemondják a tokiói olimpiát, ha a pandémia terjedése továbbra is erősödik.

    Japán szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vírusmutációk miatt az országot már elérte a fertőzés negyedik hulláma.

    Kapcsolódó

    Mégis elmarad a tokiói olimpia?

    A vírusmutációk miatt Japánt elérte a fertőzés negyedik hulláma.

  • Ha Dánia fontolóra venné, hogy ezt a szállítmányt megossza mással, akkor Litvánia nagyon örülne annak, ha kaphatna belőle – mondta a litván kormányfő, hozzátéve, hogy már jelezték is ez irányú szándékukat Koppenhágának. Azt nem tudják, pontosan hány dózisra számíthatnának, ha egy ilyen ügylet létrejönne, de a kormányfő hangsúlyozta: kétségtelen, hogy Litvániában lennének olyanok, akik szívesen beoltatnák magukat az AstraZeneca vakcinával.

    Az MTI beszámolója szerint Dániában – az Európai Unió tagállamai közül elsőként  szerdán bejelentették, hogy teljesen leállítják az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának használatát a vakcinával kapcsolatban felmerült ritka mellékhatások kockázata miatt.

    Lettország már szerdán jelezte, hogy kész lenne átvenni a brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagkészletét, amelynek felhasználásáról Dánia lemondott. Daniels Pavluts lett egészségügyi miniszter a Twitter-oldalán azt írta: kapcsolatba lépnek Dániával, hogy kiderítsék, benyújthatnák-e igényüket erre a készletre.

    Jan Hamácek cseh miniszterelnök-helyettes is közölte, hogy Csehország hajlandó lenne megvásárolni Dániától az AstraZeneca vakcinákat.

  • A mai napon jelentették be, hogy Angela Merkel német kancellárt pénteken fogják beoltani. A 66 éves politikus az AstraZeneca vakcináját fogja megkapni. A cég oltóanyaga Németországban csak hatvan év felettieknek van engedélyezve.

  • Belgrád is csatlakozik az orosz Szputnyik V vakcina gyártásához, összesen 20 millió adagot gyártanak majd a Torlak Virológiai és Szérum Intézetben − jelentette be Alexandar Vucic szerb elnök.

    Euronews beszámolója szerint ez azonban csak az első lépés, hiszen Szerbia a tudományos kutatást és a termelést is fejleszteni akarja.

    Mindent megteszünk, ami szükséges ahhoz, hogy Szerbia a következő 10−12 évben vakcinagyártó szuperhatalommá váljon

    − mondta a szerb kormányfő.

    Kapcsolódó

    Húszmillió adag Szputnyik V vakcinát gyártanak Belgrádban

    Szerbia mindent megtesz, hogy vakcinagyártó szuperhatalommá váljon.

  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy nemzetközi segélyezési konferencián további kétmilliárd dollárt kért csütörtökön az ENSZ Covax programja számára, amely a világ szegényebb országait segít ellátni a koronavírus okozta járvány elleni küzdelemben.

    A konferenciát az Egyesült Államok szervezte közös házigazdaként az interneten keresztül, genfi központtal,a konferencián miniszterelnökök és más közéleti személyiségek vesznek részt. Az úgynevezett Covax program számára eddig 6,3 milliárd dollár gyűlt össze. Ezzel a pénzzel 92 alacsony jövedelmű országot látnak el koronavírus elleni vakcinával. A program már hónapok óta folyamatban van.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hangsúlyozza, hogy addig senki sem lehet biztonságban a járványtól, amíg bárki mást sújt. A szervezet már többször is panaszkodott, hogy egyenlőtlen a világban az oltóanyagok elosztása, a gazdagabb országok sokkal többet kapnak belőle, mint a szegényebbek.

  • A presszóasztalokon játszott kártyázás engedélyeztetése is szerepel az olaszországi tartományok közös újranyitási tervezetében, amelyet a húsz régió csütörtökön nyújtott be a római kormánynak a gazdasági ágazatok újraindítási javaslataival − adta hírül az MTI.

    A tizenkét oldalas javaslatcsomag útmutatóként szolgál a Mario Draghi vezette kormánynak, amely korábban április végéig hosszabbította meg a korlátozásokat.

    A vállalkozói élet képviselői hangsúlyozták, hogy az újranyitás időpontját előre közölni kell, máskülönben a kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kulturális élet nem tud megfelelően felkészülni a vendégek biztonságos fogadására.

    A tartományok javaslatai között szerepel az ősz óta elvitelre dolgozó vendéglátás teljes újraindítása, az este tíz órától érvényes kijárási tilalom kezdetét éjfélre tolnák át, megnyitnák a mozikat, színházakat, edzőtermek, tánciskolák és uszodákat.

  • A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is súlyos a járványhelyzet Európában − figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

    A vírus előfordulása csak az idősebbek között csökken, amit a WHO az oltási kampányoknak tulajdonít. A kórházakra nehezedő nyomás továbbra is nagy, és továbbra is érkeznek beszámolók az egészségügyi intézmények telítettségéről a régió országaiból.

    A WHO szerint az európai régióban eddig 171 millió adag védőoltást adtak be.

    A WHO európai igazgatója beszélt az AstraZeneca-vakcináról is. Szerinte nincs helye kétségnek: a vakcina hatékony a kórházi kezelést igénylő megbetegedések kialakulásának csökkentésében és a halálozások megelőzésében. A Janssen vakcináját vizsgálják.

  • Nyilatkozatai alapján Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke akár a liberális pártcsalád vezetője is lehetne − reagált a magyar és a lengyel kormány járványkezelésének bírálatára a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán kiemelte: 

    Ahelyett, hogy felelősségre vonná elhibázott vakcinabeszerzései miatt az európai uniós intézményeket, Donald Tusk Helmut Kohl és Wilfried Martens pártját a vadonba vezeti, úgy szólalva meg, mintha a liberálisok vezetője lenne.

    Közösségi oldalán hozzátette: ha Magyarország az Európai Unióra várt volna, most nem vezetnénk a lakosság beoltottsági arányának EU-s listáját.

    Donald Tusk szerint a koronavírus-járványban

    Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat dönt a halálozások és az új esetek számában. (...) Illiberális demokráciák működésben. Kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek. Ígéretüket be is tartották, de csak az első felét.

  • A koronavírus-járvány előtti hagyományokhoz visszatérve ünnepelték Izraelben az ország megalakulásának 73. évfordulóját − írja az MTI a Jediót Ahronót hírportálra hivatkozva.

    Tavaly országos zárlat volt az új koronavírus okozta járvány miatt, idén azonban a házak kertjeiben vagy a parkokban piknikkel és hússütéssel ünnepeltek.

    A függetlenségi napon adják át az ország legfontosabb kitüntetését, az Izrael-díjat. Joáv Galant oktatási miniszter politikai okokból megtagadta a díj kiosztását.

    Délelőtt a több évtizedes szokások szerint a legkiválóbb katonák megkapták a kitüntetéseket Reuven Rivlin jeruzsálemi államelnöki rezidenciáján, majd az ország legészakibb pontjától a legdélebbi pontjáig öt csoportban légi parádét tartottak a városok és a falvak fölött a légierő harci gépei.

    Megrendezték a hagyományos jeruzsálemi gálaünnepséget, amelyen jelentős szerepet kapott a koronavírus elleni védőoltás.

    A jeruzsálemi gála után számos városban rögtönzött utcabálokat tartottak.

  • Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szakértői tanácsadó testülete elhalasztotta a döntéshozatalt a Johnson & Johnson cég koronavírus elleni vakcinájával kapcsolatban. A vakcina használatát nemrég felfüggesztették az Egyesült Államokban, miután több embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel.

    A CDC bizottsága rövid rendkívüli ülést követően közölte: több információra van szükség ahhoz, hogy javaslatot tudjon tenni a további teendőkkel kapcsolatban.

    Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden javasolták a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel. A CDC és az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) elővigyázatosságból a vakcina alkalmazásának felfüggesztését tanácsolta addig, amíg ki nem vizsgálják az eseteket.

    A Johnson & Johnson védőoltását eddig közel hétmillióan kapták meg az Egyesült Államokban.

  • Nem ideális megoldás, hogy Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter hétfőn Moszkvába utazzon, ugyanis a vakcinabeszerzés nem tartozik a munkakörébe, ráadásul Csehország már konkrét ajánlattal rendelkezik az oroszoktól a Szputnyik V szállításáról − jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő csütörtökön Prágában.

    Hamácek Moszkvában Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel találkozik.

    Az oroszok már korábban felajánlották a cseheknek, hogy azonnal tudnának mintegy 300 ezer Szputnyik V vakcinát szállítani, az ezt követő három hónapban pedig havonta 150 ezer adagot − mondta Andrej Babis. Hozzátette: a csehek csak azután oltanának, hogy azt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyta.

  • Amennyiben Magyarország is megerősíti az oltóanyag alkalmasságát, Szlovákiában is megkezdődhet az oltás az orosz Szputnyik V vakcinával – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Prágában Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

    Az Új Szó szerint Heger emlékeztetett:

    sok olyan szlovákiai állampolgár van, akik csak az orosz vakcinával engedik magukat beoltatni.

    Felidézte Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szavait is, aki szerint fontos, hogy minden, az országba érkező szállítmány biztonságos legyen, ezért a vizsgálatokat engedélyezett laboratóriumokban vizsgálják meg.

    Kapcsolódó

    Magyarországra támaszkodik az orosz vakcina beszerzésénél Szlovákia

    Sok olyan szlovák állampolgár van, aki csak a Szputnyik V vakcinában bízik.

  • A ciprusi kormány összes minisztere beoltatta magát az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával, hogy eloszlassák az emberek félelmeit az oltóanyag lehetséges mellékhatásaival kapcsolatban.

    A tárcavezetők beoltását élőben közvetítették a főváros egyik oltóközpontjából.

    Ciprus lakosságának kevesebb mint 21 százalékát oltották be eddig legalább egyszer. Az elmúlt napokban több százan utasították vissza az AstraZeneca védőoltását. Cipruson csak a 30 évesnél idősebbek kaphatják meg ezt a készítményt.

  • Szerdán 62 797 új fertőzést jelentettek Törökországban, 279-en pedig elhunytak a fertőzésben – írja az Al Jazeera.

    Ezzel az országban már négymilliónál több ember kapta el a fertőzést a járvány kezdete óta.

    A fejleményekre reagálva Recep Tayyip Erdoğan elnök azt mondta, hogy ha a következő két hétben nem javul a helyzet, akkor újabb szigorításokat vezethetnek be.

  • Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, nyolc régióban a tizenkettőből hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei és teraszai − közölte a válságkabinet.

    Változnak a határátlépés feltételei: oltási bizonyítvánnyal azok is beutazhatnak Szlovéniába, akik a Szputnyik V vagy a Johnson & Johnson-vakcinát vették fel.

    A beutazáshoz a határon egyébként 48 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatni, amelyet valamelyik európai uniós vagy schengeni tagállamban kell elvégezni. Ez kiváltható oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy az illető már átesett a fertőzésen, de csak abban az esetben, ha ezeket is valamelyik uniós vagy schengeni országban állították ki.

    Az országban jövő héttől az érettségiző diákok is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók csoportjába.

  • Súlyos a járványhelyzet Eurázsiában, a múlt héten átlépte az egymilliót a halálesetek száma – közölte Hans Henri Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájának igazgatója. 

    Minden héten 1,6 millió új fertőzöttet azonosítanak, ami azt jelenti, hogy

    óránként 9500, percenként pedig 160 esetet regisztrálnak. 

    Kluge elmondta: mindeddig 171 millió oltást adtak be a régióban, az európai lakosság 13 százaléka kapta meg a kétkomponensű védőoltások első adagját, és 6 százalékuk mindkét dózist.

    Kiemelte, hogy globálisan az AstraZeneca vakcinájával beoltottaknak csak a töredékénél alakult ki vérrögképződéssel kapcsolatos probléma, és a jelenlegi adatok alapján a vérrögök kialakulása sokkal jobban fenyegeti a Covid–19-ben szenvedőket, mint akiket beoltottak a brit–svéd cég készítményével. Ennek fényében szorgalmazta az oltóanyag alkalmazását, melyet biztonságosnak és hatékonynak minősített. 

    A Johnson & Johnson vakcinájáról azt mondta, hogy a WHO-nak tudomása van a vérrögképződéses esetekről, melyeket alaposan kivizsgál, és az eredményekről tájékoztatást fog adni. 

    A WHO Európai Regionális Irodájához 53 ország tartozik az Atlanti-óceán partjától a Csendes-óceán partjáig.

  • Becslések szerint 2021. április 15-én átlépheti a 100 ezret a koronavírusjárvány hivatalos francia áldozatainak száma – írta az AP híre nyomán a The Guardian. A Johns Hopkins Egyetem reggeli statisztikái szerint az elmúlt 24 óra adataival együtt a 67 milliós ország polgáraiból 5,2 millió fertőződött meg a járvány kitörése óta, és 99 936-an haltak meg a Covid–19 betegség és/vagy szövődményei miatt. 

    Szakértők szerint egyébként a 100 ezer hivatalosan jegyzett Covid-áldozat alulbecsült, ennél pár ezerrel magasabb lehet a valós halálozási hatása a járványnak, mivel a halotti bizonyítványok nem minden esetben tüntetik fel, hogy koronavírus-fertőzés miatt halt meg az illető, különösen akkor, ha az otthonukban, pszichiátriákon vagy krónikus betegeket ellátó intézményekben elhunytakról van szó. 

  • Megváltoztatja a hírfolyamot a Facebook, egy kisebb panellal bővül az oldal teteje, amely hasznos információkkal fog szolgálni az oltakozni vágyó amerikaiak számára – szúrta ki a HVG a Facebook vonatkozó bejelentését

    A módosítás lényege, hogy az amerikai felhasználókat személyre szabott módon tájékoztatja az adott államok oltási programjáról, egyebek közt arról, mikor válnak jogosulttá az oltásra, milyen vakcinák állnak rendelkezésre, és azok hol elérhetőek. A panelen keresztül emellett elérhetővé teszik az adott államok egészségügyi hivatalainak weboldalát, hogy a felhasználók első kézből tudjanak tájékozódni a hivatalos információkból, valamint regisztrálni tudjanak az oltásra. A Facebook szerint kedvező hatást gyakorolt és fog gyakorolni az oltakozási hajlandóságra az, hogy az oltási programmal kapcsolatos adatokat megjelenítik a hírfolyamban. 

    Az új funkciót először az Egyesült Államokban kapcsolják be, később pedig nagyjából húsz országban vezetik be az újítást. A Facebook azt nem részletezte, melyek ezek az országok. 

  • Egy ukrán férfi már negyedszer fertőződött meg a Covid–19-fertőzéssel, mivel, mint kiderült, szervezete nem termel antitesteket – erről bővebben itt írtunk. 

  • Attól függően, hogyan haladnak a tagállamok oltási kampányai, akár 4,5 százalékos növekedést is produkálhat az európai gazdaság – derül ki a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi növekedési előrejelzéséből. Az IMF közgazdászai a V alakú gyors felpattanást, gazdasági válságból való kilábalást sem tartják elképzelhetetlennek, igaz, ehhez az oltási ütem felgyorsítását is szükségesnek látják – derül ki az Euronews riportjából. 

    Az IMF Európai Részlegének vezetője, Alfred Kammer szerint teljesíthetőnek látják az uniós tagállamok oltási terveit, ezért meglehetősen biztosnak látják a prognosztizált növekedést is. A harmadik járványhullám várható lecsengésének hossza azért jelent némi bizonytalanságot, ami beárnyékolja a pozitív előrejelzést, különösen az új vírusmutációkkal és az oltások elfogadottságának alakulásával kapcsolatos aggodalmak miatt. 

    Kammer szerint újra nagyobb figyelmet kell fordítani az európai munkahelymegtartó, illetve az állások közti váltást segítő átképzési programokra. A hírtelevízió szerint az eddigi támogatások – volt, amikor mintegy 68 millió álláshely megvédéséhez nyújtottak támogatást – ellenére is rengeteg állás veszett el végképp.