Gizella
9 °C
14 °C

Németország fejet hajtott a koronavírus-járvány áldozatai előtt

2021.04.18. 21:52

Sérül a társadalom, ha nem emlékezik meg halottairól – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő vasárnap Berlinben a koronavírus-világjárvány áldozatainak tiszteletére tartott emlékünnepségen.

A szövetségi elnök kiemelte, hogy meg kell emlékezni mindazokról, akik „magányos és gyakran kínkeserves halált haltak ezekben a sötét időkben”. Így meg kell emlékezni a koronavírus miatt elhunytakról, és arról a sok-sok emberről is, akik a járvány miatt ugyancsak „egyedül, támogatás és búcsú nélkül” haltak meg.

A SARS-CoV-2 járvány egy katasztrófa, amelynek kezdete óta „szinte megbabonázva figyeljük a napi fertőzési rátákat és a halálesetek számát, és követjük a járványgörbék alakulását”, közben pedig „társadalomként nem tudatosítjuk elég gyakran, hogy a számok mögött sorsok, emberek vannak”. Ezeknek az embereknek a szenvedése és halála „gyakran láthatatlan marad a nyilvánosságban”, pedig az egész társadalom sérül, ha nem vesz tudomást tagjai szenvedéséről, haláláról, gyászáról. Ezért

ma nem a számokra és a statisztikákra tekintünk, hanem az emberekre, akik távoztak közülünk

 – mondta a politikus. Frank-Walter Steinmeier kiemelte, hogy a német társadalom megemlékezik mindazokról is, akik „Európában és az egész világon meghaltak ebben a globális katasztrófában”.

A gyász határokon át összeköt, és a közös szenvedés tapasztalata megerősít bennünket abban, hogy együtt cselekedjünk, Európában és az egész világon

 – fogalmazott a német szövetségi elnök a legfőbb közjogi méltóságok részvételével tartott megemlékezésen.

Mint mondta, a járvány rendkívüli megterheléssel jár, ezért kimerültek vagyunk, a járvány helyes kezelése körüli viták pedig súrlódásokat okoznak, és a gyász mellett keserűség és düh is tapasztalható. A járvány miatt keletkezett konfliktusokból nincs ellentmondások nélküli kiút, és az a keserű igazság, hogy a járvány megfékezésére tett intézkedések szándékolatlanul szenvedést és bajt, ínséget okoznak.

Korlátozni kellett az életet, hogy megmentsünk életeket

 – fogalmazott a német államfő, hozzátéve, hogy a politikában nehéz, gyakran tragikus döntéseket kellett hozni egy még nagyobb katasztrófa elkerüléséhez.

A Berlin történelmi belvárosban álló Konzerthaus hangversenytermében tartott központi, állami megemlékezés előtt ökumenikus istentiszteletet tartottak a főváros nyugati részének központjában álló Vilmos császár emléktemplomban. A fertőzéshigiéniai óvintézkedések miatt mindkét rendezvényt szűk körben tartották meg, de a közös megemlékezéshez így is bárki csatlakozhatott Frank-Walter Steinmeier kezdeményezése révén. Az államfő a napokban azt kérte, hogy a részvét jeleként mindenki helyezzen el egy gyertyát vagy más fényforrást lakása egy ablakában péntek, szombat és vasárnap este.

A koronavírussal összefüggésben vasárnapig 79 914 halálesetet regisztráltak a 83,1 milliós országban, s 3 142 262 fertőzöttet jelentettek.