Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Nem szerencsés Pandóra szelencéjét nyitogatni a Balkánon

000 97G8EU
2021.04.18. 07:02 Módosítva: 2021.04.22. 11:11
Bosznia-Hercegovina a napokban újra a politikai érdeklődés középpontjába került, ami általában nem jó előjel. Főleg, hogy az ország határainak átrajzolása, illetve a jelenleg létező állam felbomlasztása a téma.

Még harminc éve sincs, hogy a középkori gyökerekkel rendelkező balkáni állam (Nagy Lajos királyunk felesége például a boszniai királyi dinasztia lánya volt), brutális szétveréséért véres etnikai háborút vívtak. A konfliktus mérlege százezer halott, egymillió menekült és a NATO fegyveres beavatkozása volt.

Nem mellékesen Magyarországra Azokban az években szinte alig érkezett külföldi befektetés, aminek okai sokrétűek voltak, de a nagy pénzekről hozott döntések ritkán hagyják figyelmen kívül azt a szempontot, hogy a környezet politikailag instabil.

Megreccsent a protokoll

A mostani események még Borut Pahor szlovén elnök március elején Szarajevóban tett látogatására vezethetőek vissza. Egy Szarajevóba érkező államfőnek a boszniai kollektív Államelnökség három tagjával folytatott találkozója a kötelező diplomáciai protokollnak a része, általában nem számít különösebben izgalmas politikai eseménynek. A botrányt most az kavarta, hogy a szlovén államfő feltett egy szerencsétlen, vagy legalábbis szerencsétlenül megfogalmazott kérdést, ami ráadásul kiszivárgott a nyilvánosság elé. A protokoll további csorbát szenvedett amikor az Államelnökség horvát tagja, a diplomáciai tapintatosságáról kevéssé híres Zeljko Komsic megerősítette az újságíróknak:

Pahor elnök valóban érdeklődött az ország békés felosztásának esélyéről.

Még kellemetlenebb, hogy a boszniai Államelnökség tagjai megosztottak a választ illetően. Komsic, aki horvátként maga is személyesen részt vett az ostromlott Szarajevó katonai védelmében a legendás 1990-es években, illetve Sefik Dzaferovic, aki a bosnyák muzulmánokat képviseli az államfői testületben, határozottan úgy látják, hogy Bosznia-Hercegovina határai csak egy újabb háború árán változtathatók meg. Milorad Dodik viszont újabb lehetőséget és talán biztatást is érzett a kérdésben, hogy kampányolni kezdjen a boszniai Szerb Köztársaság, vagyis Republika Srpska békés kiválásáért Boszniából, amit egyébként 2006 óta folyamatosan napirenden tart. 

Orbán Viktor is a színen

A témát a regionális sajtó gyorsan felkapta, és hamarosan számos diplomáciai dokumentumról, úgynevezett „non-paper”-ről indult polémia. Ezek egyikét Janez Jansa szlovén kormányfőhöz kötik, aminek pikantériája, hogy júliustól Szlovénia adja az elnökséget az Európai Unióban. A non-paper műfaját leginkább egyfajta informális diplomáciai ötletbörzeként, illetve ötletek nem hivatalos teszteléseként írhatjuk le, de finoman szólva is ritka eset, amikor ez szuverén országok felosztásáról szól. Azt sem árt tisztázni, hogy az Európai Külügyi Szolgálat felállítása óta, egy jó bő évtizede az elnöklő tagállam szerepe jóval korlátozottabb a külpolitikai irányvonal megszabásában, mint korábban. Az adott hat hónapban sok szereplési lehetősége van ugyan, de a tagállamok többségének támogatása nélkül még egy olyan nagy tagállamnak, mint Németország, sincs esélye elképzeléseit érvényre juttatni. 

Időközben nyilvánosságra került a „Jansa-dokumentum”, amely mögött budapesti és belgrádi támogatást is felvillant a horvát és boszniai sajtó, és amelytől a szlovén kormányfő, illetve a szlovén diplomácia rögtön elhatárolódott. Ennek az angol nyelvű írásnak a tartalma meglehetősen radikális, leegyszerűsítő és pontatlan feltételezéseken nyugszik.

Bosznia-Hercegovina felosztása mellett Koszovó megszüntetését is felveti egy Nagy-Szerbia és Nagy-Albánia létrehozása érdekében, mivel a stabilitást csakis a minél tökéletesebb nemzetállamok létrehozásán keresztül látja elérhetőnek.

Ilyen ötletek mögött az Európai Unióban lehetetlen konszenzust kialakítani, mivel maga a szervezet genezise éppen arra vezethető vissza, hogy a nemzetállami ambíciók kiteljesítésének vágya öngyilkos háborúkhoz vezetett Európában. A NATO-ban még kevésbé tűnik valószínűnek, hogy bárki nyíltan ilyet napirendre tűzzön. Bosznia-Hercegovina háború utáni stabilitását, területi integritását egy évtizeden át őrizték, Koszovóét pedig két évtizede szavatolják a NATO erői hatalmas költségek árán, hiszen 40-60 ezer katona állomásoztatása egy posztháborús környezetben nem olcsó mulatság. 

Az Egyesült Államok, főleg egy demokrata párti adminisztrációval az élén, nem fog rábólintani az elmúlt negyed évszázad balkáni stratégiájának átrajzolására. Ennek számos oka van. Az egyik, hogy Washington nem kívánja kockára tenni a NATO presztízsét és kohézióját. A másik, hogy egy határmódosításokkal újra destabilizált régióban túlságosan is nagy teret nyitna geopolitikai riválisainak, mint Oroszországnak, Kínának, de idesorolhatók az iszlám fundamentalisták is. Egy nagyhatalom pedig ritkán szolgál fel tálcán ilyen ajándékot. Bosznia-Hercegovina szétesése és Koszovó megszüntetése rendkívül súlyos presztízsveszteség lenne az Egyesült Államok diplomáciájának, és még inkább a Demokrata Pártnak, hiszen ezek a Clinton-éra emblematikus külpolitikai produktumai. 

Az 1992–95-ös háborút lezáró daytoni békeszerződést a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztéirum kézi vezérlésével hozták tető alá. A békekötés előtti hónapokban a NATO légiereje beavatkozott a háborúba, és bombázta a boszniai szerbek állásait, elpusztította haderejük kommunikációs vonalait. A bosnyák „Armija” és a horvát reguláris erők szárazföldi offenzíváját Banja Luka előtt 20 kilométerre állította le a külügyből érkező telefon 1995 őszének derekán. Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár a bosnyák és horvát vezetésnek egy korrekt békét ígért az azonnali fegyverszünetért cserébe. 

Ne piszkáljuk Pandóra szelencéjét!

Bosznia-Hercegovina békés felosztását nagyon nehéz elképzelni annak, aki ismeri a helyi realitásokat, illetve az ország történelmét. Ha Bosznia-Hercegovina felosztható lenne, akkor ez legkésőbb 1993-ban megtörtént volna, amikor a genfi béketárgyalásokon erre még a nyugati nagyhatalmak egy része is bizonyos nyitottságot mutatott. A jelenlegi boszniai berendezkedés azonban egy összetett kompromisszum eredménye, amit nem lehet könnyen átalakítani. 

A teljesség igénye nélkül három olyan problémát villantanék fel, amellyel bárkinek számolnia kell, amikor a boszniai határok átrajzolásán töri a fejét. A daytoni békeszerződés és az ország alkotmánya egyaránt kategorikusan tiltja bármelyik entitás elszakadását, ez elég gyakran szerepel is a hivatalos nyilatkozatokban. Azt kevésbé szokták szem előtt tartani, hogy a boszniai Szerb Köztársaság területe nem egybefüggő, és ebben van bizonyos politikai szándékosság is. A daytoni békefolyamat során a Száva partján fekvő Brčko városát önálló kerületként leválasztották róla, így a Drina-folyó menti keleti területek és a nyugati Krajinák között megszűnt a földrajzi kapcsolódás. Ennek békeidőben, egy államhatáron belül nincs praktikus jelentősége, de egy megfeszült helyzetben, vagy a határok módosításakor annál inkább. A másik ilyen kritikus területi pont a bosnyákok által lakott Goražde városának enklávészerű beékelődése a Republika Srpska keleti területeibe. Ebbe a városba, amely egy önálló kantont alkot, csakis boszniai szerb területeken át lehet eljutni Szarajevóból. 

Végül, de nem utolsósorban: Mit kezdene egy Boszniából kiváló szerb államalakulat Srebrenica megmaradt bosnyák muzulmán lakóival? A város mai lakosságaránya fele szerb, fele pedig bosnyák, ami annak az 1995-ös borzalmas háborús bűncselekménynek a következménye, amelynek során a boszniai szerb hadsereg 72 óra leforgása alatt nyolcezer bosnyák férfit végzett ki egy olyan háborús zónában, amely akkor az ENSZ védelme alatt állt. A nemzetközi közösség, és főleg a nyugati világ megszégyenülése olyan mértékű volt, hogy röviddel ezután konszenzus alakult ki a NATO-n belül a katonai beavatkozásról a boszniai szerbek ellen, és erre akkor még az ENSZ Biztonsági Tanácsa, azaz Kína és Oroszország is rábólintott.

Vajon milyen üzenetet hordozna annak szentesítése, hogy a XIX. század Európájában államot lehessen alapítani a lakosság összetételének erőszakos megváltoztatása útján?

A diplomácia egyik bölcsessége, hogy nem ritkán az a legjobb tárgyalási stratégia, hogy nem tárgyalunk. Érzésem szerint az Európai Unió legbölcsebben azt tenné, ha a nyugat-balkáni határok átrajzolásáról semmilyen tárgyalásnak sem engedne teret, mert Pandóra szelencéjét könnyebb zárva tartani, mint visszazárni. Véleményem szerint Magyarország érdekeit is ez szolgálná legjobban, mert komoly kockázata lenne, ha meginogna a talaj a balkáni exportpiacunk alatt, ahová történetesen a legtöbb magyar befektetés is érkezett az elmúlt 20 évben.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője, korábban diplomataként szolgált Szarajevóban és Pristinában.

(Borítókép: Két férfi tartja Bosznia és Hercegovina zászlaját egy kormányellenes tüntetésen Szarajevó központjában, a bosnyák kormányépület közelében, 2021. április 6-án. Fotó: Elvis Barukcic / AFP)